Kik lakják Budapestet? Hogyan újulnak meg a lerobbant negyedek?

Budapest belső negyedei történelmi okoknál fogva igen változatosak az életminőséget tekintve, vagyis számos jó állapotú közterület mellett számtalan lerobbant utcával, házzal szembesülhetünk. Mindemellett az 1990 előtti rendszer is több intézkedésével roncsolta egyes kerületek, negyedek egységes városképét és társadalmi miliőjét, magyarán rossz anyagi helyzetben lévő társadalmi rétegeket költöztettek be hagyományos polgári lakókörnyezetbe. Majd a nagyhatalmú állami […]

Budapest belső negyedei történelmi okoknál fogva igen változatosak az életminőséget tekintve, vagyis számos jó állapotú közterület mellett számtalan lerobbant utcával, házzal szembesülhetünk. Mindemellett az 1990 előtti rendszer is több intézkedésével roncsolta egyes kerületek, negyedek egységes városképét és társadalmi miliőjét, magyarán rossz anyagi helyzetben lévő társadalmi rétegeket költöztettek be hagyományos polgári lakókörnyezetbe. Majd a nagyhatalmú állami ingatlankezelők kimúlásával párhuzamosan az önkormányzatok és állami szervezetek szabadultak  lakásaiktól, és a magántulajdonba került ingatlanok új gazdái nem rendelkeztek azokkal az anyagi forrásokkal, amelyekkel karban lehetne tartani a sokszor történelmi értékkel bíró épületeket. Sok helyen a szlömösödés megállíthatatlanul terjeszkedett, és az előbb vázolt okok miatt huszonkettes csapdája alakult ki. Az áldatlan állapotok ellen radikális beavatkozásként több helyen egész negyedeket újítottak meg, ahol a kritikus vélemények szerint a fürdővízzel a gyereket is kiöntötték, vagyis a felértékelődő – megújuló – városszövetekben a lakosság gyökeresen kicserélődött, és bekövetkezett a dzsentrifikáció.

Már a kilencvenes években a Kévés György építészhez köthető  Orczy Forum Városközpont azt a célt tűzte ki magának, hogy egy hátrányos övezetben élhető, minőségi lakókörnyezetet hozzanak létre, később Közép-Ferencvárosban is átfogó tömbrehabilitációnak lehettünk szemtanúi, majd következett Józsefváros, amely a szlömösödés folyamatában a legmesszebb „jutott”. Az eredetileg Corvin-Szigony projekt nevéből időközben eltűnt a Szigony, amely szintén jelzi az itt lezajló dzsentrifikáció radikalizmusát. Ebben a témában mindenesetre érdemes feleleveníteni az MTA és a lipcsei egyetem közös kutatásai alapján elkészült „Urban Renewal in the Inner City of Budapest: Gentrification from a Post-socialist Perspective” tanulmányt.

Mindent a rendszerváltás visz

Szerintük 1990 után az urbanisztikai változásokat az is ösztönözte, hogy jelentős jogok kerültek át a kerületi vezetéshez, amelyek széleskörű autonómiát élveztek a helyi rehabilitációs programok megtervezéséhez és lebonyolításához, ekképpen Budapesten miniatűr urbánus laboratóriumok jöttek létre, ahol számos helyi kezdeményezés szökkent szárba. Másrészről mivel a lakásprivatizáció után is a magántulajdon dominál, ezért a bérleti díjak nagysága nem határozza meg az adott lakóövezet társadalmi összetételét. A kilencvenes évek első felében azonban még a helyi önkormányzatok nem rendelkeztek forrásokkal az épületek felújítására, míg a magánbefektetők a tulajdonviszonyok ekképpen alakulása miatt nem voltak érdekeltek a rehabilitációban. Az ezredforduló után értek meg a feltételek arra, hogy bizonyos centrális helyeken megjelenjen a magántőke a városmegújítás érdekében.

A kutatók 2005-ben 7 pesti negyedet határoltak le, ahol mintegy 10 ezer bérház található, és ahol az épület-felújításokat követő társadalmi változások alapján kívánták a dzsentrifikáció folyamatát megfigyelni. Végül mintegy félezer lakóval sikerült részletes kérdőívet kitöltetni, amelyeket a háztartások életsílusát és mobilitását vizsgáló mélyinterjúk egészítettek ki, mindeközben az érintett épületek renovációját is feljegyezték. A megújuló épületeket a kutatók két csoportba osztották. Egyrészt a magas presztízsű helyszíneken az épületek felújítása a helyi lakók mellett a külföldi tulajdonosok – írek, spanyolok, németek – megjelenésének is köszönhető, akik Magyarország 2004-es uniós csatlakozása után nagy multicégek munkatársaiként költöztek Budapestre.

Másrészt a Nagykörúton kívül eső, munkás negyedekben az állam által irányított, átfogó regenerációs programok indultak meg a kilencvenes években (VIII., IX.). A legkorábbi 1992-ben Közép-Ferencvárosban kezdődött, amely a francia SEM-modellt tükrözte, és a PPP-konstrukció alapján az önkormányzat mellett egy francia-magyar konzorcium vett részt benne. 1998-ban pedig a REV8 koordinálása mellett indult el a rehabilitáció a Józsefvárosban, amely aztán a Futureal irányításával a Corvin negyed kiteljesedésével érte el csúcspontját. Itt már-már egy vadonatúj városközpont alakul, ahol az új lakótömbök mellett irodaházak és bevásárlóközpont is épült egyéb szolgáltató funkciókkal.

Jönnek az újak

A kutatók kérdőívei alapján kirajzolódott, hogy az épületek 83%-a a rendszerváltás előtt épült, továbbá, hogy a régi és új házak esetében a tulajdonosok túlnyomó részben lakják az ingatlanjaikat, és nem bérlakásokról van szó. A megkérdezettek 43%-a az 1990 utáni privatizációban szerezte meg lakása tulajdonjogát. Mindössze az épületek 11%-ban nem végeztek el semmiféle renovációt, ellenben a legátfogóbb épületfelújítások azokban a házakban történtek meg, ahol a lakók túlnyomó részben nem a már említett privatizáció során szerezték meg az otthonaikat, hanem az ingatlanpiacon vásárolták meg piaci körülmények között.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a vizsgált negyedekben a kérdezettek csupán 42%-a lakott már 1989 előtt is a kérdéses házakban, míg az összes megkérdezett 38%-a az ezredforduló után vásárolta meg a lakását. A józsefvárosi és a ferencvárosi nagyobb szabású átfogó rehabzónákban pedig a lakók 44 és 70%-a költözött be a kérdéses területre 2000-2006 között, azóta a Corvin Negyedben még nagyobb változásokat regisztrálhattunk. A 2000 után beköltözöttek többsége fiatal, negyven év alatti szingli vagy fiatal pár, akik magasabb jövedelemmel és iskolai végzettséggel rendelkeznek, mint a régi lakók. Ráadásul az új lakók társadalmi összetétele is sokkal változatosabb, mint a régieké, mindemellett sokféle ingatlantípusról beszélhetünk az átalakításoknak, felújításoknak, újépítésű ingatlanoknak köszönhetően, mint az a korábbi időszakban jellemezte a szóban forgó házakat.

Az eredmények azt is mutatják, hogy a társadalmi kapcsolatok intenzívebbek vagyis a beágyazottság jóval mélyebb azokban a körzetekben, ahol a változás jóval lassabban ment végbe, mint ahol radikális átalakulások történtek. Bár a dzsentrifikáció erőteljesen megfigyelhető különösen a VIII. és IX. kerületben, azonban a helyi lakáspiac intenzitása és a saját tulajdonú lakások magas aránya miatt a heterogén populáció jelenléte még a jövőben is sokáig megmaradhat, vagyis a régi lakók sem „tűnnek el” rövid időn belül. A magas jövedelemmel rendelkező betelepülők csak azokon a területeken dominálnak a régi lakossággal szemben, ahol újépítésű házak jelentős mértékben meghatározzák az adott körzetet, hiszen amúgy a befektetők korlátozottan képesek megjelenni a vegyes (rehabilitált és lerobbant) tömbökkel rendelkező lakóövezetekben. A kutatók szerint a dzsentrifikáció várhatóan további teret hódít Budapesten, azonban nem beszélhetünk agresszív terjeszkedésről, így a vegyes népesség továbbra is meghatározó marad a belvárosi negyedekben.

Felhasznált irodalom: Kovács Zoltán, Reinhard Wiessner, Romy Zischner: Urban Renewal in the Inner City of Budapest: Gentrification from a Post-socialist Perspective, 2012

SOCIAL BOX