Megéri devizába fektetni

Amilyen alacsonyak a forintkamatok, úgy már az ugyancsak mélyponton lévő devizakamatok sem tűnnek annyira siralmasnak. Bár az 1-2 százalékos ajánlat már kiemelkedőnek számít (ami azért átlagosan 2 százalékponttal kevesebb, mint a forint kamatok), de a forint – a kormány által is gerjesztett – gyengülése már szépen hozhat a befektetőknek. Ezt az árfolyamnyereséget pedig –legalábbis eddig […]

Amilyen alacsonyak a forintkamatok, úgy már az ugyancsak mélyponton lévő devizakamatok sem tűnnek annyira siralmasnak. Bár az 1-2 százalékos ajánlat már kiemelkedőnek számít (ami azért átlagosan 2 százalékponttal kevesebb, mint a forint kamatok), de a forint – a kormány által is gerjesztett – gyengülése már szépen hozhat a befektetőknek. Ezt az árfolyamnyereséget pedig –legalábbis eddig – nem sújtja semmilyen adó, míg a kamatokat adók is terhelik. – írja a hvg.hu.

Hogy kiknek éri meg? Elsősorban azoknak, akik utazásra – téli síelésre, jövő évi nyaralásra – spórolnak, és le akarják védeni magukat a várható forintgyengüléssel szemben. Több bank is kínál ingyenes devizaszámla-vezetést bizonyos számlacsomagjai mellé. Azoknak, akik visszaváltanák az eurójukat forintra, már érdemesebb óvatosaknak lenniük, a devizaváltásnál alkalmazott vételi és eladási árfolyam közötti marzs meglehetősen széles a bankoknál, így el kell szállnia az árfolyamnak ahhoz, hogy megérje forintra visszaváltani a pénzt.

Az Én pénzem cikke számba veszi ezen kívül, hogy a lekötött betétek, a tartós befektetési számlák, valamint a látra szóló betétek között milyen banki ajánlatok vannak, és az olvasó a tervezett megtakarításaival saját maga is számolhat kalkulátorok segítségével.

SOCIAL BOX