A Ustream zseniális Andrássy úti irodájában jártunk

Szerencsére lassan megszokjuk már, hogy a hazai startupok irodájuk kialakításánál a legnagyobbak igényességét és maximalizmusát valósítják meg. Ezzel pedig mindannyiunkat megajándékoznak egy olyan munkahelyi atmoszférával és belsőépítészeti dizájnnal, ami bebizonyítja, hogy tehetséggel és szorgalommal igenis a világ fősodrába lehet kerülni. Nincs ez másként a Ustreamnél sem, amely a nemrég felújított, legendás Párisi Nagyáruház három szintjét […]

Szerencsére lassan megszokjuk már, hogy a hazai startupok irodájuk kialakításánál a legnagyobbak igényességét és maximalizmusát valósítják meg. Ezzel pedig mindannyiunkat megajándékoznak egy olyan munkahelyi atmoszférával és belsőépítészeti dizájnnal, ami bebizonyítja, hogy tehetséggel és szorgalommal igenis a világ fősodrába lehet kerülni. Nincs ez másként a Ustreamnél sem, amely a nemrég felújított, legendás Párisi Nagyáruház három szintjét vette birtokba, vagyis közel 1800 négyzetméternyi irodateret bérel az Andrássy úton január óta. Korábban a Graphisoft Parkban dolgoztak, de kinőtték a helyüket, így találtak rá erre az unikális belvárosi lokációra. Érdekes kontrasztként hat, hogy a világörökség részét képező, nagypolgári palotákkal megtűzdelt sugárúton egy elegáns épületben egy hamisítatlan startup cég telepedett meg. Az összekötő kapocs a két „világ” között maga a loft, így a régebben Divatcsarnokként működő épület hatalmas belső tereivel, indusztriális fílingjével nagyszerű otthona lehet egy technológiai vállalatnak és az itt dolgozó Y-generációnak. És lett is.

Esetünkben a San Franciscói központú Ustream hazai fejlesztőközpontja került ide – a céget Fehér Gyula két amerikai társával alapított néhány éve, és ma már a világ valamennyi szegletében ismerik. A Ustream az élő, interaktív videó közvetítésben tölt be vezető szerepet a világon. Korlátlan számban képes összekötni közvetítőket és nézőket egyrészt innovatív technológiai megoldásokkal, másrészt kiterjedt közösségi és értesítési funkciókkal, amelyek lehetővé teszik bárki számára, hogy az általa szolgáltatott tartalom élőben váljon láthatóvá. Egyébként alaposan körbenéztek a budapesti irodapiacon, hiszen közel 50 helyszínt tekintettek meg előzőleg, míg végül a Párisi Nagyáruházat választották.

Az Orco beruházásában megvalósult fejlesztés teljesen újjávarázsolta – az eredetileg 1911-ben átadott és szecessziós-neoreneszánsz stílusjegyekkel rendelkező – Párisi Nagyáruház belső struktúráját, miközben homlokzata és eleganciája az eredeti pompát hozta vissza a régmúltból. Az egyes szintek központi magjaként funkcionáló fedett átrium egyfajta szervezőelve a Ustream fejlesztőközpontjának is, ráadásul a természetes megvilágítás fontos része a modern munkakultúráknak. Mindemellett az egyterű irodákra jellemző hátrányokat is részben kiküszöböli, hiszen akárcsak Mátyás király meséjében, miszerint a szegénylány hozott is ajándékot meg nem is a királynak, ugyanígy az átrium el is választja meg össze is köti az irodatereket. Az egyes munkafázisra szakosodott csapatok nagyobb íróasztal-csoportokat foglalnak el, amelyek a nagyteres iroda különböző pontjain vannak elhelyezve. A fókuszmunkára alkalmas munkaállomásokat pedig közösségi terek, tárgyalók és kisebb informális meeting kuckók választják el egymástól.

A megfelelő bútorbeszállító megtaláláshoz a Ustream még tavaly kiírt egy beszerzési tendert, amit az Europa Design nyert el. A cég alkalmazkodott a belsőépítész által támasztott elvásásosokhoz, stílusban és funkcióban egyaránt. Mivel a tervezők a „Kristálykupola” szerkezetéhez hasonlító motívumrendszer ismétlődését álmodták meg, így a munkaállomások kiválasztása fontos tényező volt. Ezért az olasz, IVM Arko asztalcsaládra esett a választás, amelynek főbb jellemzője, hogy könnyed szerkezetű és a megszokottól eltérő zárt trapéz formájú lábszerkezettel bír. A székek kiválasztását pedig hosszú próbafolyamat előzte meg, amelynek során a dolgozók hetekig tesztelték a versenyben levő  székeket, majd a legtöbbjük által megszavazottra esett a választás. A  Herman Miller Mirra modellje – amely a tavalyi Év Irodája verseny győztes Avis Budget Group BSC irodájában is szép számmal megtalálható – itt is az Y generáció győztes választásának bizonyult.

Az 5. és 6. emelet között egy áttörés biztosítja az átjárást, így nem kell a munkatársaknak kimenni az irodából és a külső lépcsőházon keresztül megközelíteni a másik szintet. A belső lépcsőház köré szerveződik mindkét emeleten a lounge tér, ahol igényes növények, bőrkanapé, fotelek alkotják a közösségi teret, amelyeket mindkét emeleten szekrénysor határol – a munkatársak itt elhelyezhetik a személyes tárgyaikat. Ez egyfajta lehatárolást is jelent a közösségi tér és a munkatér között, miközben nincs éles cezúra a két különböző funkciójú helyiségcsoport között. Egyébként is, ahogy már említettük, a nagyteres elrendezésnek és a körkörös kialakításnak köszönhetően biztosított a fluiditás: akárcsak a tengerhullámok, egybefolyik a tér, a különböző funkciók egymás „felségterületét” átlépve sokszínű egységbe forrnak, amely otthonos, komfortos és laza közeget biztosít a mintegy 110 munkatárs számára. Egyébként a cég a jövőképének megfelelően már gondolt a bővülésre is, hiszen az 5. emeleten még jócskán van hely új alkalmazottak számára.

A tudatos tervezés érezhető mindenütt, miközben az egyedi lakberendezési elemek és bútorok spontaneitást is biztosítanak. Itt egy álló, akusztikus telefonfülke – a holland Buzzispace terméke szinte tökéletesen szűri a zajt -, ott egy elvonulásra alkalmas kuckó a mennyezet alatt, ahová lépcsősor vezet, hogy a babzsákon heverve kreatív ötleteken elmélkedjen a dolgozó vagy csak relaxáljon egyet. Mindenütt babzsák, puff, fotel, növény és persze fény. A 3. emeleten pedig egy hatalmas biciklitároló található, amely 40 kerékpárt képes befogadni. Van itt persze még tusoló is, hiszen sokan sportolnak, például napközben futásra „vetemednek”, és ekkor jól jön a frissítő zuhany. Az épület felújítása után egyébként alapmotívummá vált a Kristály, amely a falon végigkúszó mintákban testesül meg, illetve a 7. emeleten Kristálykupolaként manifesztálódik, hogy ilyen szakrálisan fogalmazzunk. És valóban, a 7. emelet az üvegelemekkel kitöltött kristályszerkezettel maga a közösségi élet temploma.

Szintén belső lépcsősoron át jutunk fel a 7. emeletre, ahol a Kristálykupolát a felújítás során alakították ki, és amelyhez köríves terasz társul, hogy a munkatársak Budapest tetején ejtőzve gyönyörködhessenek a látványban. Ezen az emeleten a belső terekben és a Kristályban is tengerzöld színű padló nyugtatja a zaklatott lelkeket, már ha valaki zaklatott, amúgy olyan hangulatot áraszt, mintha a tengerparton hevernénk a napon. A napernyő még rá is erősít erre a hangulatra, körben pedig a padok és asztalok egy hatalmas dzsembori vagy majális kellékeiként ragyognak a napsütésben. Van itt grillező is, és mivel nagy a tumultus, ezért a céges hálózaton belül a grillnaptárba kell bepötyögni, ha valami finomat szeretnénk sütögetni. Aztán még csocsó- és pingpongasztal, babzsák, sőt, egy tárgyaló is jól megfér a beach-hangulatban.

„Ritka lehetőség és élmény egy ilyen izgalmas épületben tervezni, hiszen egy átlagos bérirodában nincsen ilyen karakteres tér és hangulat. Igazi kihívás volt itt egy jól működő, hatékony irodát tervezni, hogy eközben a teret ne rontsuk el” – mondta Láncos Áron, a tervező MádiLáncos Stúdió társtulajdonosa. Szóval összességében egy jól megkomponált irodatérről beszélhetünk, ahol a három szintet sikerült egy közös varázslatba integrálni, a különböző funkciók magától értetődően kapcsolódnak egymáshoz; és ahol a  fókusz- és a csapatmunka nem különül el élesen, hanem szükség szerint az együttműködő tevékenység úgy valósulhat meg, hogy eközben a kreatív gondolatok sem vesznek el az éterben.