A 3 legnépszerűbb hazai munkahely

Vodafone – Millennium City Center A Vodafone hazai központjában a Cushman & Wakefield irányításával vadonatúj, rugalmas munkakörnyezet jött létre a Millennium City Center irodaházban, ahol a mobilszolgáltató immár 2006 óta van jelen nagybérlőként. A cellás irodákat, a zárt tereket, a merev struktúrákat szinte teljesen megszűntették, így a mintegy 1000 főt alkalmazó cég az átalakításoknak köszönhetően […]

Vodafone – Millennium City Center

A Vodafone hazai központjában a Cushman & Wakefield irányításával vadonatúj, rugalmas munkakörnyezet jött létre a Millennium City Center irodaházban, ahol a mobilszolgáltató immár 2006 óta van jelen nagybérlőként. A cellás irodákat, a zárt tereket, a merev struktúrákat szinte teljesen megszűntették, így a mintegy 1000 főt alkalmazó cég az átalakításoknak köszönhetően a korábbi 10 ezer m2 helyett mindössze 7500 négyzetméternyi területen is kényelmesen elfér. Az átalakítás már a fogadó térben drámai, hiszen födémáttöréssel a földszintet és az első emeletet egybenyitották, így egy igazán nagyvonalú, hangulatos és elegáns lobby jött létre. Az első emeletre egy piros lépcsősor vezet fel, mintha egy palota báltermébe lépegetnénk fel a reflektorfényben. Ha pedig hátul kilépünk a teraszra, akkor az irodaház mögött húzódó igényes park és a fenségesen hömpölygő Duna nagyszerű díszletül szolgál.

A mobil munkaállomás-koncepciónak köszönhetően – a DVM Group kivitelezésében – senkinek sincs állandó munkahelye, így a kommunikáció és az együttműködő munkafilozófia előretörésével egy valódi 21. századi iroda jött létre. Az új munkatér egy bizalomra épülő, a vállalat és értékei iránt elkötelezett munkavállaló prototípusát emeli ki a globális tömegszerűség arctalan masszájából. A nagyteres kialakításban a munkaállomásokat break out terek és informális vagy privát megbeszélésekre is alkalmas kommunikációs szigetek, sarokbútorok, telefonkuckók, nomád munkaállomások törik meg, így harmonikus egyensúly jön létre a munkaasztalok és a közösségi helyszínek között. A kávézó elegáns és modern tömbje pedig akár egy pulzáló szív piroslik az egyes emeletek metszéspontjában.

Ustream – Párisi Nagyáruház

A Ustream nemrég költözött a Párisi Nagyáruházba, ahol nem csak a pazar, Y-generációs – 1800 négyzetméteres – 3 szintes irodát csodálhatjuk meg, hanem a közösségi térnek berendezett Kristálykupola is igazi kuriózum. A látvány a MádiLáncos Stúdió „műve”, amely már többször is díjat nyert „Az Év Irodája” versenyen. Érdekes kontrasztként hat, hogy a világörökség részét képező, nagypolgári palotákkal megtűzdelt Andrássy úton egy elegáns épületben egy hamisítatlan startup cég telepedett meg. Az összekötő kapocs a két „világ” között maga a loft, így a régebben Divatcsarnokként működő épület hatalmas belső tereivel, indusztriális fílingjével nagyszerű otthona lehet egy technológiai vállalatnak. A bútorok ízléses összehangolása pedig az Europa Design szakértelmét dicséri.

Az egyes szintek központi magjaként funkcionáló fedett átrium egyfajta szervezőelve a Ustream fejlesztőközpontjának is, a fókuszmunkára alkalmas munkaállomásokat pedig közösségi terek, tárgyalók és kisebb informális meeting kuckók választják el egymástól. A nagyteres elrendezésnek és a körkörös kialakításnak köszönhetően biztosított a fluiditás: akárcsak a tengerhullámok, egybefolyik a tér, a különböző funkciók egymás „felségterületét” átlépve sokszínű egységbe forrnak, amely otthonos, komfortos és laza közeget biztosít a mintegy 110 munkatárs számára. A belső lépcsősoron át jutunk fel a 7. emeletre, ahol a Kristálykupolához köríves terasz társul, hogy a munkatársak Budapest tetején ejtőzve gyönyörködhessenek a látványban. Itt a belső terekben és a Kristályban is tengerzöld színű padló nyugtatja a zaklatott lelkeket, már ha valaki zaklatott, amúgy olyan hangulatot áraszt, mintha a tengerparton hevernénk a napon.

MSCI – Green House

Az MSCI a Green House-ban bérel közel 4.000 négyzetméternyi irodát 300 munkatársa részére, ahol a nagyteres elrendezés a kifinomultsággal és a funkcionalitással párosul. Egy konzervatívan elegáns, mégis friss, jó atmoszférájú irodatér jött létre, amely Heiszler Zoltán tervező, az Office Art & Design Kft., a Skanska és a Cushman & Wakefield, valamint a cég vezetőségének a közös „gyermeke”, hogy ezt a patetikus szót használjuk. Az U-alakú irodaház adottságainak megfelelően alakul a munkahely alaprajzi struktúrája is: a munkaállomásokat az ablak mellé csoportosították, míg a középső traktusban találhatók a tárgyalók, a csendes szobák, a relaxációs helyiség, vagy éppen a teakonyha. A modern munkafilozófiáknak megfelelően a tevékenység-alapú tervezés határozta meg a projektet.

A szofisztikált és decens atmoszférát jól jellemzi a tárgyalók kialakítása, ahol az organikus, barnás színvilágba nagyszerűen illeszkedik az integrált tárgyalófal, amely a technológia és a dizájn valódi ötvözete, maga a letisztult funkcionalitás. A kialakításnál vezérelvnek számított az átláthatóság, az otthonosság és a funkcionalitás, amelyek egymáshoz idomulva határozzák meg az irodát. A munkahely leglátványosabb része a 280 m2-es amerikai bisztró, amely étkező, kantin, társalgó, nappali és játékszoba. Olyan multifunkcionális tér, ahol a kollégák sokféle tevékenységet végezhetnek egyszerre, a kikapcsolódás, étkezés és relaxálás mellett akár informális megbeszélésekre is sor kerülhet, de estefelé még egy „pohár sör” is belefér, vagyis közösségépítő szerepe is jelentős.