Duplára nőtt tőke áramlik az ingatlanpiacra

Nyár végéig a kereskedelmi ingatlanszektorba körülbelül 338 millió euró áramlott, ami negyedével több, mint a 2013-as évben regisztrált 272 millió eurós befektetési volumen. „A hagyományosan forgalmasnak számító év végéhez közeledve a befektetői aktivitás további erősödését várjuk, az év hátralévő hónapjaiban ma még tárgyalás alatt álló tranzakciók értékét pedig 300 millió euróra becsüljük, így év egészére […]

Nyár végéig a kereskedelmi ingatlanszektorba körülbelül 338 millió euró áramlott, ami negyedével több, mint a 2013-as évben regisztrált 272 millió eurós befektetési volumen.

„A hagyományosan forgalmasnak számító év végéhez közeledve a befektetői aktivitás további erősödését várjuk, az év hátralévő hónapjaiban ma még tárgyalás alatt álló tranzakciók értékét pedig 300 millió euróra becsüljük, így év egészére számítva a 2014-es befektetési forgalom elérheti a 600-650 millió eurót, azaz a 200 milliárd forintot is meghaladhatja. Ez pedig 135 százalékkal is több lehet a tavalyi forgalomnál és megközelíti a 2011-es befektetések szintjét.” – mondta Tim O’Sullivan, a CBRE budapesti ingatlanbefektetési vezetője.

Az év első felében a kiskereskedelmi ingatlanok voltak a legnépszerűbbek, 46 százalékos részaránnyal, ami 157 millió eurót jelentett. A javuló kiskereskedelmi adatok pozitív hatással voltak a befektetőkre, és olyan jelentős ügyletek mutatták a kiskereskedelmi ingatlanok iránti befektetői érdeklődést, mint az Allee bevásárlóközpont 50 százalékának eladása a Nationale-Nederlanden egyik alapja számára. 2014-ben egy kiskereskedelmi park portfoliót is értékesítettek, de több más bevásárlóközpont és számos kisebb, utcai üzlethelyiség is új gazdára talált. Ez a szegmens bizonyult a leginkább diverzifikáltnak földrajzilag, hiszen az adásvételek többségét Budapesten kívül kötötték.

Habár az irodabefektetési piac relatíve illikvid volt az első félévben, az elmúlt hónapokban két jelentős üzlet is lezárult, a Green House és az Eiffel Palace eladása. Mindkét új fejlesztést magyar befektető vásárolta meg. A Green House az eddigi legnagyobb befektetési tranzakció, amit magyar alap valósított meg. Az Eiffel Palace-t megvásárló Magyar Nemzeti Bank aktivitása pedig a korábbinál sokkal aktívabb közszféra jelenlétét jelzi az ingatlanpiacon. Az év során nyár végéig összesen 91 millió eurót, a teljes forgalom 27 százalékát fektették be irodákba.

A befektetési piacon továbbra is az ipari ingatlanok teszik ki a legkisebb arányt, de már két figyelemre méltó tranzakció is történt a harmadik negyedévben, így a magyarországi forgalom 8 százalékát (25 millió euró) adják a logisztikai ingatlanok. A turizmus iránti érdeklődés továbbra is jelentős. Idén újabb ötcsillagos szálloda cserélt gazdát, amely sorban már a negyedik közel-keleti befektetőket érintő hasonló tranzakció.

„A helyi, magyar befektetők jelentősen növelték aktivitásukat a magyarországi ingatlanpiacon: 2014 lesz az első év, amikor a magyarok megelőzik a többi nemzetiséget a vásárlói oldalon. Ez mindenképpen lényeges momentum egy olyan piacon, amit eddig a külföldi befektetők mozgattak. A helyi vevők nagyobb részaránya a lokális viszonyok jobb ismeretével is magyarázható: ezen befektetők előnye, hogy jobban értik a mikrogazdasági folyamatokat. A CBRE várakozásai szerint a nemzetközi befektetők érdeklődése Magyarország iránt tovább nő. Több külföldi tőke érkezhet az országba a következő egy-másfél évben, ezért a külföldi vásárlók aránya ismét meghaladja majd a magyarokét” – tette hozzá Tim O’Sullivan.