Gigantikus irodapark épül! A Váci Greens már 135 ezer m2-ben gondolkodik!

Az Atenor nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a válság kellős közepén – 2008-ban – bejelentette megaprojektjét, amely szerint a népszerű Váci úti irodafolyosón megépít egy hatalmas irodaparkot. A Váci Greens névre hallgató terv mintegy 100 ezer négyzetméternyi irodatérrel és öt épülettel számolt. Talán sokan nem gondolták a „vészterhes” időkben, hogy mindez valóra válhat. Akkor […]

Az Atenor nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a válság kellős közepén – 2008-ban – bejelentette megaprojektjét, amely szerint a népszerű Váci úti irodafolyosón megépít egy hatalmas irodaparkot. A Váci Greens névre hallgató terv mintegy 100 ezer négyzetméternyi irodatérrel és öt épülettel számolt. Talán sokan nem gondolták a „vészterhes” időkben, hogy mindez valóra válhat. Akkor így nyilatkozott Borbély Zoltán projektigazgató az iroda.hu-nak: „a cégcsoport nem néhány évre tervezi a budapesti jelenlétét, hanem évtizedekben gondolkodik. Persze nem örömteli állapot, ami most Budapesten vagy a nagyvilágban zajlik. De az Atenor abban bízik, hogy törvényszerűen minden válság véget ér, és a vállalat gazdasági ereje, hogy saját finanszírozásban képes menedzselni a projektet, egy-két év múlva előnyére válik.”

A válság közben valóban véget ért, a fejlesztő számítása bejött, még ha a gazdasági struktúrák átalakítása azóta is tart. Mindenesetre immár a második, „C” jelzésű irodaház is elkészült, és a harmadik („B”) is gőzerővel épül. Sokat számít persze a kitűnő lokáció és megközelíthetőség, a metróvonal és a közeli bevásárlóközpont szolgáltatásai, hiszen a terület a Duna Plaza közvetlen vonzáskörzetében található. Az új épület – az elmúlt évek krízishangulatát szemlélve – nem csak a fejlesztő, hanem a hazai kereskedelmi ingatlanpiac, és közelebbről az irodapiac sikere is, hiszen bizonyítja, hogy nagyobb beruházások is életképesek lehetnek az ellentmondásos gazdaságpolitikai és hitelezői környezetben.

„Csupán” annyi a különbség, hogy a régi daliás idők spekulatív beruházásaival ellentétben immár a patikamérlegen kiegyensúlyozott projektek ideje jött el, ahol a spekuláció mellett egy jó adag előbérlet is jól jön. Az Atenor pedig megtalálta a maga partnereit, akik megbízható bérlőként megbízható beruházókra leltek. A win-win típusú találkozásból pedig az egész ingatlanpiac profitálhat. Sőt, a fellendülő ingatlanpiacnak köszönhetően az Atenor egy újabb szomszédos telket vásárolt meg, ahol egy hatodik (F) épületet is terveznek, így az egész campus mintegy 135 ezer négyzetméternyi irodaterületet jelent majd a gyakorlatban.

A Váci Greens „A” épületét 2013 augusztusában adták át, mely összesen közel 15.700 négyzetméternyi irodaterületet kínált, és egy év múlva már teljes kihasználtsággal működött. A most átadott „C” épület 18.000 négyzetméternyi bérbeadható irodaterületet tartalmaz, míg a „B” épület befejezése 2016 tavaszára várható közel 24.000 négyzetméternyi irodaterülettel. Vagyis jövőre az egész irodapark tervezett területéból immár 58.000 m2 elkészül. A beruházás a budapesti irodafejlesztések közül elsőként nyerte el a BREEAM „Excellent” minősítést 2011-ben, majd ugyanebben az évben megkapta a Bloomberg „Legjobb Irodafejlesztés” díját is Magyarországon.

A „C” épület sikere már tavaly biztosnak tűnt, amikor bejelentették, hogy előbérleti szerződés keretében a General Electric Healthcare és Corporate érkezik az egész irodaházat kibérelve, valamint egy laboratórium egységük is kialakításra kerül a földszinten. A GE Healthcare egészségügyi technológiákat fejleszt és gyárt, miközben csaknem 50.000 embert alkalmaz világszerte. A közép-európai regionális kereskedelmi és szolgáltató központja mellett a GE Healthcare egy világszintű szoftver központot épített ki Budapesten.

A 2012-es árakon számított 50 milliárd forintos beruházás nem csak irodaházakat jegyez, hanem egy komplex városnegyed-fejlesztési tervről beszélhetünk, hiszen az épületek között kialakítandó közpark létrehozását a kerületi szabályozási terv is meghatározta. Vagyis a Váci útra merőleges, és az azzal párhuzamos sétálóutcák, valamint az ezek metszéspontjában kialakuló több mint 2500 négyzetméteres tér kiépítése nagyon erős eleme az egész projektnek.

+++

Az átadási ceremóniáról itt számolunk be részletesen.

 

 

SOCIAL BOX