Az ingatlanszakértők egyre fontosabb szerepet töltenek be
A felmérés, amelyben világszerte 544 vállalati ingatlan szakértő vett részt (32 százalékuk Európából), részletezi, hogy a vezetőség növekvő figyelmet szentel az ingatlanspecialista csapatok tevékenységének, akikre ennek következtében egyre nagyobb nyomást nehezedik.„Ma a vállalatvezetők egész Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is arra összpontosítanak, hogy maximálizálják az irodahelyiségeik hatékonyságát. Éppen ezért a vállalati ingatlan vezetőknek egyre kifinomultabb adatokat és elemzéseket kell használniuk, hogy ingatlan portfólióik hatékonyabbak legyenek” – mondta Vincent Lottefier, a JLL EMEA globális igazgatója és a vállalati megoldásokért felelős vezérigazgatója.
„Egyeztettünk a térség vállalati ingatlan szakértőivel, és úgy találtuk, hogy a legnagyobb kihívás számukra a költség csökkentés és az értékteremtés egyensúlyának fenntartása. Azonban azt tapasztaljuk, hogy míg a vállalati ingatlan szakértők tevékenysége egyre komolyabb szintet ér el, pozíciójuk taktikai vezetőből bizalmi tanácsadóvá való fejlődése korántsem teljes” – tette hozzá.
A JLL harmadik, kétévente megjelenő Global Corporate Real Estate Trends című jelentése szerint a vállalati ingatlan specialista csapatok számára ma már nehezebb a munkakörüket utasításokat végrehajtóbólfeladatokat delegálóvá alakítani, mint a cég legutolsó, 2013-as felmérése idején. A válaszadók több mint a fele minden kategóriában nagyobb vezetői elvárásokról számolt be.
A megkérdezettek 15%-a úgy véli, hogy nincsenek meg a megfelelő eszközeik arra, hogy a megnövekedett igényeket teljesíteni tudják – és ez az arány 2013 óta megduplázódott. Mindeközben 28%-ról 17%-ra esett vissza azoknak az aránya, akik azt mondják, hogy rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel. Az adatokhoz és elemzésekhez való hozzáférés hiánya volt a leginkább korlátozó tényező a vállalatok ingatlanos csapatainak teljesítményének növelésében.
Lottefier szerint, a leghatékonyabb eszköz a vállalati ingatlan szakértők tevékenységének átalakításában az, ha az embereket és a képességeiket helyezik előtérbe. Ez erős adat- és elemzési platformmal kombinálva elősegíti a megalapozottabb döntéseket az ingatlanokkal kapcsolatos kérdésekben.
„Ahhoz, hogy az ingatlanspecialisták megfelelő munkát tudjanak végezni világszerte, az a legfontosabb, hogy olyan üzlethez igazított megközelítést alkalmazzunk, amely előtérbe helyezi a pontos adatokat, a proaktív vezetést és a prediktív analitikát,” mondta Lottefier. „Enélkül a váltás nélkül a vállalati ingatlan szakértőktovábbra is „olyan üzleti tevékenységet folytatnak, mint eddig” ahelyett, hogy „a következő szintre lépnének. “
A legfontosabb vezetői igények a vállalati ingatlan szakértőkkel szemben:
1) Nagyobb elkötelezettség az üzlet mellett. Az ingatlan specialisták 62%-a számolt be növekvő vezetői igényekről azzal kapcsolatban, különböző forgatókönyveket és megoldások dolgozzanak ki, és 70% -uk arról beszélt, hogy egyre inkább elvárják tőlük azt, hogy megkérdőjelezzék a vállalat feltételezett helyszükségletét is.
2) A munkahely és a munkaerő hatékonyságának javítása. Az ingatlanos csapatok tehetnek a legtöbbet azért, hogy a munkakörnyezet pozitív élményt biztosítson és hatékonysága is nagyobb legyen. A szakértők 62%-a szerint a vezetőket egyre gyakrabban foglalkoztatják a flexibilis munkavégzési módszerek, és 59%-uk szerint megnövekedett az elvárás a kulturális változás támogatására is.
3) Az ingatlanok és az üzleti tevékenység hatékonyságának fokozása. A vezetők nagyobb hatékonyságot várnak el az egész vállalati ingatlan portfolió kapcsán és ez egy komplex cél, mely számos részből áll. 2015-ben, a vállalati ingatlan csapatok 60%-a számolt be arról az elvárásról, hogy javítaniuk kell a fizikális ingatlan vagyon hatékonyságát, ami jelentős növekedés a 2013-as 47% -hoz képest.