A Multicontact Consulting elegáns irodájában jártunk a Bartók Udvarban

A Multicontact Consulting Kft. a költségvetési intézmények, állami vállalatok és az önkormányzatok partnereként alapvetően klasszikus tanácsadással foglalkozik (pl. igazgatásszervezés, informatikai szakértői szolgáltatás, szervezetfejlesztés, projektmenedzsment). A 2002-ben alapított cég életében a fokozatos fejlődés mellett az igazi nagy ugrás 2014-ben következett be, amikor jelentősen bővült a munkaszervezetük, így úgy döntöttek, hogy nagyobb irodába költöznek, ahol mintegy hatvan […]

A Multicontact Consulting Kft. a költségvetési intézmények, állami vállalatok és az önkormányzatok partnereként alapvetően klasszikus tanácsadással foglalkozik (pl. igazgatásszervezés, informatikai szakértői szolgáltatás, szervezetfejlesztés, projektmenedzsment). A 2002-ben alapított cég életében a fokozatos fejlődés mellett az igazi nagy ugrás 2014-ben következett be, amikor jelentősen bővült a munkaszervezetük, így úgy döntöttek, hogy nagyobb irodába költöznek, ahol mintegy hatvan munkatársuk dolgozik. Mivel a Bartók Udvar szolgáltatásaival elégedettek voltak, ezért házon belül oldották meg a bővülést, így a második emeleten béreltek ki immár 683 négyzetmétert.

Ahogy belépünk az irodába, rögtön szembetűnik a letisztultság és a professzionalizmus, az iroda minden egyes belsőépítészeti eleme a helyén van, kompakt egészt alkot a munkahely. Ráadásul az iroda alaprajzából adódóan nagyjából szimmetrikus az elrendezése a recepciós pult vonatkozásában. A professzionalizmus a Multicontact Consulting esetében nem abban nyilvánul meg, hogy a manapság divatos, meghökkentő részletekkel és megoldásokkal teletűzdelt startupos világot teremt, hanem a brand egységességében érvényesül, vagyis a bútoroktól kezdve a burkolatokon át az egyes helyiségek berendezéséig minden a cég értékrendjét képviseli.

Mindig nehezebb egy decens, visszafogott elemekből építkező igényes irodát megtervezni, mint egy extrém munkahelyet létrehozni. Ez jelen esetben annak is köszönhető, hogy a cég profilja és üzleti partnerei miatt az elegáns és letisztult megoldások kerültek előtérbe, ugyanakkor a visszafogottság és exkluzivitás szintén kitermeli a maga tökéletességét. A bordó, szürke és a barna színek meghatározók a terekben, hiszen ezek a cég jellemző színei is, miközben a cég logója, a fekvő nyolcas, a végtelen jele mindenütt feltűnik, jelezve, hogy a Multicontact Consulting előtt nincsenek akadályok.

Az új iroda kialakításakor a belsőépítész F-ACT Interiors a cégtulajdonosokkal szorosan együttműködve valósította meg az elképzeléseket, ahol több célt is szem előtt tartott. Egyrészt nagyon fontos volt, hogy impozáns ügyfélteret formáljanak, amely a tárgyalók eleganciájában realizálódik. A másik fontos célkitűzés volt, hogy többféle munkaterületet hozzanak létre, ahol mind a fókuszmunkára, amely koncentrációt igényel, mind a kollaborációs tevékenységekre megfelelő helyiségek álljanak rendelkezésre. Mindemellett közösségi tereket is kialakítottak, ahol a munkatársak kávézhatnak, beszélgethetnek, illetve ahol relaxálhatnak vagy ötletelhetnek lazább körülmények között.

A recepció nagyjából az iroda origójában helyezkedik el, ahonnan jobbra és balra a közlekedő végén találhatók az egyterű irodák az ablakok mellé helyezett munkaállomásokkal együtt. A két open space zónához kapcsolódik a két-két projektszoba, a két-két telefonfülke, illetve a relaxációs szoba. Valamint egy félreeső zónában a háttértevékenységeket végző kollégák (pl. HR, pénzügy) számára egy külön szobát is terveztek. Az egyterű irodák felől a recepcióhoz közelítve alakították ki a három különböző méretű tárgyalót, valamint a vezetők irodáit. Utóbbiakat az elegáns minimalizmus uralja, miközben az írható táblákat nagyméretű képek mögé rejtették, így ha szükség van rájuk, akkor egyszerű kézmozdulattal elhúzzák a képelemeket, és máris feltárul az írható felület.

A fogadó tér mellett a legfontosabb közösségi zóna tárul fel, amely multifunkcionális helyiség, hiszen kialakítottak itt egy társalgót, egy étkező-kávézót és magát a konyhát is, amelyek egy nyitott térben csupán egy ízléses térelválasztóval különülnek el egymástól, ekképpen szerves egységet is alkotnak. Valójában itt zajlik a társasági élet, az iroda két legtávolabbi pontján a munkaállomásoknál ülőket nem zavarják az étkező-konyhában tartozkodók, de ugyanígy a telefonfülkében is hangszigetelő panelek biztosítják az intimitást.

Az egyterű irodákban és a helyiségek üvegfalain a cég értékeit összefoglaló jelszavakat olvashatunk, miközben a közlekedő falára rajzolt idővonal segítségével a cég történetével ismerkedhet meg a látogató. Összességében csak ismételni tudjuk magunkat, vagyis a cég profiljához illeszkedő decens, nagyvonalú és exkluzív iroda rögtön világossá teszi az ügyfelek számára, hogy jó helyre érkeztek, ahol kiváló szolgáltatásokban részesülhetnek.

Az Év Irodája versenyre itt lehet szavazni!

SOCIAL BOX