Ki nyeri Az Év Irodáját? Munkában a szakmai zsűri!
Idén 84 pályázat érkezett a hét kategóriában, és akkor még nem számoltuk Az Év Ingatlanpiaci Személyisége versenyzőit. Csak a névadó kategóriában negyvenegy pályázó indult, amely rekord a verseny eddigi történetében. Egyrészt jelzi, hogy egyre fontosabb a munkakörnyezet mind a dolgozók egészsége, mind a versenyképesség szempontjából, másrészt a gazdasági élénkülés hatására sok cég pozitív jövőképben és bővülésben gondolkodik. Harmadrészt pedig már mindenki magáénak érzi a munkahelyét, ahol a vezetők és a beosztottak életük jelentős részét eltöltik.
A nagy számú jelentkező miatt a szervező iroda.hu csoport a névadó kategóriában három szakembert is felkért zsűritagnak, hogy minél több szempontot vizsgálva még sokoldalúbban értékeljék az egyes munkahelyeket. Dr. Németh Edit az ergonómia, a funkcionalitás, az alaprajzi elrendezés fő felelőse, Koós Pál a dizájn szempontjából közelít, Tompa Balázs pedig – mint a tavalyi Az Év Irodája verseny egyik győztes alkotója is – belsőépítészeti, kreatív és kommunikációs szemmel mérlegeli a pályázatokat.
Egyre nehezebb…
„Az irodák átlagszínvonala egyre magasabb, ezért egyre nehezebb kiválasztani a győzteseket. A gazdasági fellendüléssel párhuzamosan egyre nagyobb munkahelyekben gondolkodnak a cégek, kevés kis méretű irodával találkoztunk. A dizájnelem már mindennapos kellék, legalább a pihenőkben, az informális-kommunikációs terekben vagy az étkezőkben sok dizájnelem található. Nem csak a vállalat arculati elemei, hanem a dolgozók által motivált kezdeményezések is megjelennek a terekben” – mesél tapasztalatairól Dr. Németh Edit.
„Az irodaház üzemeltetők is kiváló hátteret biztosítanak, nagyon jó színvonalú kialakításokkal találkozhatunk, a bútorok magas minőségű bútorokat képviselnek, a jó irodaszék ma már alap, vagyis szimplán az ergonómia alapján nem lehet kiválasztani a győzteseket. Hozzáadott érték, hogy a dolgozókat egyre több helyen bevonják az irodakialakítási folyamatba, sok helyen már van irodafejlesztésért felelős munkatárs. Szakmai partnereket is bevonnak a projektbe, belsőépítészt, irodabútorost kérnek fel a cégek. Izgalmas folyamat megfigyelni a vállalkozások fő tevékenységi profilját, hiszen tavaly sok IT- és reklámügynökség jelentkezett, most más szegmensek is megjelentek. Sok helyen a dolgozók kérték, hogy jelöljék a munkahelyüket a versenyre, amely nagyon jó érzés számunkra” – összegzi a benyomásait Edit.
Már a jövőn gondolkodnak
Kalmár Zoltán, az iroda.hu csoport alapítója és a verseny ötletgazdája házigazdaként állandó kísérője a zsűritagoknak az értékelések során, mégsem zsűritag, hiszen ezzel is meg kívánja őrizni a szervezők semlegességét. „Nagyon szeretem nyomon követni a zsűri munkáját, hiszen már 16 éve foglalkozom az irodákkal, nekem ez a hobbim és az életem. Nagyon örülök, hogy a számokat nézve ennyire népszerű lett a verseny, és jól jelzi a fejlődést, hogy idén már három szakember értékeli a irodákat, amely még hitelesebbé teszi majd a végső döntést.”
„Az összes kategória szempontjából nagyon fontos továbbra is a szakmaiság, ezt nem győzöm hangsúlyozni. De ez már az alap, ezért idén az összes kategóriában olyan emblematikus személyeket kértünk fel zsűritagnak, akik az eddigi magas színvonalat kiegészítik további szempontokkal. A két kulcsszó az értékteremtés és az értékmegőrzés, hiszen nagyon fontos, hogy az új teljesítmények illeszkedjenek a már meglévő értékeinkhez, épített környezetünkhöz” – teszi hozzá Zoltán.