A Váci Greens a befektetők célkeresztjében. Már a negyedik irodaházat is megvették

A válság közepén indította el a belga Atenor saját forrásból a Váci Greens irodapark építését. A projekt időközben kibővült, és a tervek szerint összesen 6 épületből fog állni 130.000 m2-nyi bérbeadható irodaterülettel. A komplexum a budapesti irodafejlesztések közül elsőként nyerte el a BREEAM „Excellent” minősítést 2011-ben, majd ugyanezen évben megkapta a Bloomberg „Legjobb Irodafejlesztés” díját […]

A válság közepén indította el a belga Atenor saját forrásból a Váci Greens irodapark építését. A projekt időközben kibővült, és a tervek szerint összesen 6 épületből fog állni 130.000 m2-nyi bérbeadható irodaterülettel. A komplexum a budapesti irodafejlesztések közül elsőként nyerte el a BREEAM „Excellent” minősítést 2011-ben, majd ugyanezen évben megkapta a Bloomberg „Legjobb Irodafejlesztés” díját is Magyarországon.

Az átadott épületekbe neves nemzetközi cégek költöztek, különösen hangsúlyos a General Electric (GE) jelenléte, amely valóságos munkahelyi kampuszt alakított ki több épületben. Időközben egyre aktívabbak lettek a befektetők is, akik először 2016 végén a „C” épületet vásárolták meg.

A vevő pedig a cseh befektetési alap, a ZFP Realitní Fond volt, amely a ZFP Investments irányítása alatt áll. Az irodaház 2015 júniusában készült el, és 18.500m2-nyi irodaterülettel rendelkezik, amelyet teljes egészében a GE bérel. A nagy multicég hosszú távú jelenléte kellő garanciát jelentett a befektetési alapnak a vásárlásra.

Majd a következő esztendő is jól indult az Atenor számára, mert értékesítette a 15.700 m2-es „A” épületet is egy magyar befektető társaságnak, amelyet elsőként adtak át a parkban 2013-ban. Itt olyan prominens vállalatok vannak jelen, mint a GE, a Sykes, az Enterprise Communications, az épületet üzemeltető BNP Paribas Real Estate, a Budapest Bank, vagy éppen az Atenor.

De az újabb tranzakcióra sem kellett sokáig várnunk, hiszen a 24.700 m2 alapterületű, „B” irodaházat az OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap vásárolta meg 2017 tavaszán. Ez az épület az első, amely a január közepén indult ingatlanalap portfóliójába került.

A fejlesztő az irodapark mindhárom átadott épületét, azaz a fejlesztés teljes I. ütemét értékesítette, összesen 140 millió euró értékben. A három épület mindegyike 90%-os, vagy azt meghaladó bérbe adottsági mutatóval rendelkezik.

Második ütem

A Váci Greens fejlesztése tovább folytatódott a II. ütemmel, amely a tervek szerint 2019 folyamán be is fejeződik. A következő három, a „D”, „E” és az „F” épület további 65.000 m2 “A”+ kategóriás, BREEAM Excellent minősítésű irodaterületet kínál majd.

Még át sem adták a negyedik, 14 ezer m2-es épületet, már el is adták egy befektetőnek. Jelenleg az épület 25%-ára van aláírt bérleti szerződés, azonban a folyamatban lévő tárgyalások alapján a kiadottság idén év végétől 50%-ra emelkedik. A „D” irodaház első bérlője, az Unilever 2018. januárban költözik.

„Az ATENOR célja, hogy megerősítse kulcsszerepét a különösen élénk magyarországi piacon. A belga ingatlanfejlesztőnek hazánkban közel tíz éves jelenléte és tapasztalata van, és az elmúlt év üzletkötéseinek sikerei is nagyban elősegítik ezt a törekvést. Elkötelezettségünket jól mutatja, a közelmúltban bejelentett új projekt indítása Budapesten – a 85.000 m²-es irodaterületet kínáló Aréna Business Campus fejlesztése a Hungária Körúton” – mondta Borbély Zoltán az Atenor projekt cégeinek ügyvezetője.

A sikertörténet több tényezőre vezethető vissza, így a Váci úti irodafolyosó népszerűsége, a kiváló tömegközekedés a metróval együtt, a közelben található szolgáltatások széles köre, a zöld megoldások, a modern irodaterek, a szellős kampusz-jelleg és a globális cégek hosszú távú jelenléte együttesen hozták meg a sikert a fejlesztők számára, és a történet még nem ért véget, hiszen folytatódik a gigaprojekt.

SOCIAL BOX