A jövő építészei számára megkerülhetetlen a téma: már több mint kétszáz hallgató végezte el a fenntartható építészet alapjai kurzusokat
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Építész Szakmai Intézete „A környezettudatos építés „ elnevezéssel indított fakultatív tantárgyat, amelyet az előző félévben 130 hallgató zárt sikerrel.
„A HuGBC által összeállított tudásanyag azért aktuális, mert mind a megrendelői, mind a foglalkoztatói oldal egyre inkább igényli az olyan szakembereket, akik a környezettudatos építés kérdéskörben tájékozottak, képesek a problémakör kibontására és ismerik a megteendő lépéseket. Ebben nyújt a hallgatók számára segítséget, tudást a képzés – mondja dr. Perényi László Mihály, az intézet egyetemi docense. – Fontos, hogy az itt elsajátított szemlélet valódi gyakorlattá váljon, erre pedig egyre több lehetőség nyílik az oktatás keretében és a szakmai gyakorlatokon. A hallgatók nagy része az oktatási évek alatt már dolgozik, és ott is találkozhat az elmélet és a gyakorlat egymással. Mint általában mindig, ebben az esetben is a hallgatók az egyértelmű, kézzelfogható ismereteket várják és értékelik a legtöbbre.”
A környezettudatos építés alapjai képzésről Csizmadi Péter DLA, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Művészeti és Kreatívipari Karának dékánja így nyilatkozott:
„A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kar Építőművész MA I. éves hallgatói számára a meghirdetett tantárgy a tanulói életút kötelező kurzuseleme, ez is azt bizonyítja, hogy a METU elkötelezett a fenntartható fejlődés, a fenntartható tervezés gondolatisága és annak minél szélesebb terjesztése, megismertetése mellett.
A tananyag legfontosabb előnye számunkra az itt megismert sokrétű ismeretanyag és a változatos előadók. Nagy értéke a tantárgynak, hogy elméleti tudást átadása mellett nem egy oktatója van, hanem minden órán más előadó osztja meg tapasztalatait – olyan előadók, akik maguk is gyakorló szakemberei a fenntarthatóság témáinak. Hallgatóink a visszajelzéseikben kiemelték a sokszínű előadó csapat előnyeit és azt, hogy átfogó képet ad a kurzus, egyfajta szemléletet nyújt és a hangsúly nagyrészt a gyakorlati tudáson és az összefüggéseken van.”
Negyven diák végezte el a választható kurzust az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézetében, erről Dr. Sugár Viktória intézetigazgató osztotta meg gondolatait.
„Az egyetem azért tartotta fontosnak, hogy a HuGBC-vel együttműködve meghirdesse a kurzust, mert a környezettudatos építés témája már a jelenben is kiemelten fontos, de a jövő építészei számára megkerülhetetlen kérdéskört fog jelenteni a várhatóan egyre szigorodó szabályozásnak is köszönhetően. A most alapképzésen tanuló diákok számára ebben is használható tudást kell nyújtanunk, amiben a tantárgy elindításának nagy szerepe van.”
Az intézetigazgató kiemelte: a kurzus egyik pozitívuma a hallgatók szerint a változatosság, illetve a hiteles szakemberek megjelenése előadóként.
A HuGBC a tapasztalatok összegzése után további felsőoktatási intézményekkel veszi fel a kapcsolatot, hogy a környezettudatos építés ügye az egyetemi évektől kezdve a jövő szakembereinek gondolkodásának alapjává válhasson.