Alulértékeli magát a magyar munkavállaló

“Az eredmények minden évben azt mutatják, hogy az álláskeresők nem mernek annyit kérni, mint amennyit valójában kaphatnának. A pályázók fizetési igényei ugyanis rendszerint 25-30 százalékkal elmaradnak a valós fizetésektől” – foglalta össze a kutatás eredményeit Ficza János, a Workania.hu PR menedzsere. Tavaly viszont már többet kértek az álláskeresők, mint 2011-ben, hiszen akkor még 162 ezer […]

“Az eredmények minden évben azt mutatják, hogy az álláskeresők nem mernek annyit kérni, mint amennyit valójában kaphatnának. A pályázók fizetési igényei ugyanis rendszerint 25-30 százalékkal elmaradnak a valós fizetésektől” – foglalta össze a kutatás eredményeit Ficza János, a Workania.hu PR menedzsere. Tavaly viszont már többet kértek az álláskeresők, mint 2011-ben, hiszen akkor még 162 ezer 600 forint volt az átlag fizetési elvárás egy pályázónál, míg 2010-ben mérték a legalacsonyabb értéket: átlagosan 158 ezer forintot.

A legtöbbet – nem meglepő módon – Budapesten kérik a pályázók, átlagosan 195 ezer 200 forintot. A fővárost Győr-Moson-Sopron, Vas illetve Komárom-Esztergom megye követi. Havi 180 ezer forint feletti összeget kérnek még Fejér, Veszprém és Pest megye álláskeresői. A legalacsonyabb, nettó 150 ezer forint alatti fizetési elvárás pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye álláskeresőinél mutatkozik.

A Workania azt is megnézte, hogy mely szektorban kérnek többet a dolgozók. A kutatás érdekessége, hogy a bőr-textil és ruhaipar, valamint a segédmunkák mellett az értékesítés és kereskedelem területén kérik átlagosan a legkevesebbet a dolgozók. Ezen a területen viszont elég gyakori a havi fix fizetés mellett a teljesítmény alapú elszámolás. Havi nettó 150 ezer forint körüli a bérigény továbbá a gyártás-termelés, a biztonság és védelem, valamint az adminisztráció területén. A legmagasabb fizetési elvárások az építőipar, a információs technológiák, valamint marketing, reklám, PR területére jelentkező pályázóknál mutatkoztak.

SOCIAL BOX