Tudásfórum döntéshozók részére

A rendezvény azoknak a vállalkozásvezetőknek szól, akiket érdekel, hogy ebben a nehezedő gazdasági környezetben miként tudja cége költségeit csökkenteni, valamint bevételeit és általában hatékonyságát növelni. Az esemény célja, hogy a résztvevő előadó cégek esettanulmányain keresztül konkrét problémák megoldására, gyakorlati javaslatokat adjon. A résztvevők olyan előadóktól hallhatnak fontos, piaci információkat, mint például Kozák Ákos, a GfK […]

A rendezvény azoknak a vállalkozásvezetőknek szól, akiket érdekel, hogy ebben a nehezedő gazdasági környezetben miként tudja cége költségeit csökkenteni, valamint bevételeit és általában hatékonyságát növelni. Az esemény célja, hogy a résztvevő előadó cégek esettanulmányain keresztül konkrét problémák megoldására, gyakorlati javaslatokat adjon. A résztvevők olyan előadóktól hallhatnak fontos, piaci információkat, mint például Kozák Ákos, a GfK igazgatója, előadásában elemzi a gazdasági folyamatokat és a térségi kilátásokat. Pontos ismereteket nyújt a regionális piac sajátosságairól és a jelenlegi fogyasztási trendekről és várható kilátásokról.

Előadást tart továbbá Zsivola Gabriella, a Vodafone üzletágvezetője teljeskörű infokommunikációs szolgáltatások költséghatékony használatáról, valamint Krázli Zoltán, a GS1 vezető szakértője a hatékonyságnövelő termék és szolgáltatás nyilvántartási megoldásokról és adatrendezésről, amely mindig pontos információkat biztosít a cégtulajdonosok számára. Az eseményen hasznos információkat nyújt majd az FHB bank ügyvezetője, Kormos Csaba a hitelmegoldásokról, illetve akár a hitel nélküli, gondos pénzügyi menedzselésről.

Az előadó cégek sok meglepetéssel, interaktív programokkal, ajándékkal készülnek.

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Amennyiben Ön is szeretne részt venni a rendezvényen, kérjük, küldje el jelentkezését, a helyszín alatt feltűntetett elérhetőségek egyikére vagy töltse ki az online jelentkezési lapot. A regisztráció zárása és jelentkezési határidő az esemény előtt 2 nappal.

Helyszín: PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány – Konferencia terem (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály út 41.)

Időpont: 2013. május 23. csütörtök, 9-12 óra

Regisztráció: Trade Magazin: Szabó Tímea marketing menedzser, tel.: 06-30/826-4159, e-mail: szabo.timea@trademagazin.hu

SOCIAL BOX