Íme a Twitter trendi főhadiszállása

A 11 emeletes épületben két emeletet foglal el a közösségi médiacég, központjukat az IA interior architects és a Lundberg Studio tervezte és kivitelezte. Ez az első iroda, amelyet kifejezetten a Twitter számára alakítottak ki, és amely a szervezet közösségi és kreatív központja is egyben. A cég a technológiai vállalatokra jellemzően repülőrajtot vett, hiszen mindössze 2006-ban […]

A 11 emeletes épületben két emeletet foglal el a közösségi médiacég, központjukat az IA interior architects és a Lundberg Studio tervezte és kivitelezte. Ez az első iroda, amelyet kifejezetten a Twitter számára alakítottak ki, és amely a szervezet közösségi és kreatív központja is egyben. A cég a technológiai vállalatokra jellemzően repülőrajtot vett, hiszen mindössze 2006-ban alapították, és ma már 500 millió felhasználója van, akik nem sajnálják a táblagépet vagy okostelefont, és naponta 300 millió poszttal árasztják el a világot. A Twitter  honlapja a világ 10 leglátogatottabb oldalainak egyike, és stílszerűen az internet SMS-ének is nevezik.

A belsőépítészeti megoldások szervezőelveként a cég brandelemeit is felhasználták, így a vállalat logójára is jellemző kék szín tónusai mindenütt megjelennek, amelyeket fa- és gallymotívumok egészítenek ki a falakon. Az épület eredeti betonpillérei határozzák meg a teret, de úgy tűnik, hogy az eredeti kiosztás egyáltalán nem zavaró ebben a sokszínű miliőben. A falakat egyénként helyi művészek grafikai megoldásai töltik meg, így egy igazán dinamikus és fiatalos irodában tölthetik az idejüket az Y-generáció megszállott tagjai.

Az egykor raktárnak használt barlangszerű helyiségben pedig – a cégközpont szívében – a kantint alakították ki, amelyeknél nem csak enni, hanem dolgozni is lehet. Ehhez a látványos étkezőhöz kapcsolódnak a  rekreációs közösségi terek, a kisebb-nagyobb konferenciatermek, szóval egy igazi multifunkcionális termet kell elképzelnünk magunk körül. A munkaállomásokat tartalmazó nagyteres iroda mellett pedig nagyvonalúan üvegfalakkal választottak le az informális megbeszélésekre alkalmas konferenciaszobákat, ahol stílszerűen kényelmes fotelekben társaloghatnak az ügyfelek egymással.

Az egészségmegőrző funkciók megteremtésében a Twitter sem akarta alább adni, mint a Google vagy a Microsoft, így aztán van itt jógastúdió, fitneszszoba és játékterem. Konyha és bár, számos break out helyiség. A hatalmas kantin és kávézó pedig a szabadba is nyílik, így egy pazar félhektáros tetőkertbe léphetnek ki a munkatársak egy-egy szép napon, ejtőzhetnek a napsütésben vagy a fejük fölött elúszó bárányfelhőket vehetik górcső alá. Az éjszaka pedig mesés kilátással jutalmazza a kertben pihenőket. Nem tűnik rossznak.

 

 

 

 

 

 

Képek: IA interior architects