Milyen irodaházak épülnek most Budapesten?

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) adatai szerint 2014-ben a várakozások beigazolódtak, így az év végi hajrának is köszönhetően tavaly 68 ezer négyzetméternyi irodaterület került átadásra, hiszen a Futureal belehúzott az év végén, és elkészült a Corvin Corner, illetve a Vision Towers második fázisa. Vagyis 2013-hoz képest megugrott a befejezett fejlesztések volumene, persze az […]

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) adatai szerint 2014-ben a várakozások beigazolódtak, így az év végi hajrának is köszönhetően tavaly 68 ezer négyzetméternyi irodaterület került átadásra, hiszen a Futureal belehúzott az év végén, és elkészült a Corvin Corner, illetve a Vision Towers második fázisa. Vagyis 2013-hoz képest megugrott a befejezett fejlesztések volumene, persze az aranyidőkhöz képest ez a szám jócskán elmarad. A birtokba vett épületek mellett 2014-ben számtalan új projekt bejelentésének is a tanúi lehettünk, amelyektől a válság évei alatt sajnos már elszokhattunk.

2014 végén a teljes budapesti irodaállomány (beleértve a spekulatív és saját tulajdonú épületeket is) 3.238.180 négyzetméterre emelkedett, és a növekvő keresletet jól jelzi, hogy a korábbi 20% fölötti üresedési ráta már a múlté, és 2014 végére 16,2%-ra csökkent, ráadásul ezt a strukturális üresedés valójában még tovább csökkenti. Mivel azonban az ingatlanfejlesztés egy időigényes tevékenység, ezért hiába is reagálnának gyorsan a némileg pozitív tendenciák alapján a befektetők és a fejlesztők, egy-egy projekt megvalósítása a telekakvizíciótól vagy a kész tervek birtokában a kivitelezéstől és a bérlőtárgyalásoktól kezdve az első bérlők fogadásáig bizony több évig is eltart. Ennek és a még mindig gyér banki finanszírozási hajlandóságnak is köszönhetően 2015-ben sem fog „felrobbanni” a kereskedelemi ingatlanpiac, bár idén nyáron átadják a Váci Greens újabb fázisát.

Váci út

Virtuális utazásunkat kezdjük a Váci úti irodafolyosón, amely továbbra is kedvenc terepe a fejlesztőknek, hiszen az elmúlt néhány évben átadták itt a Green House-t, a Váci Greens első épületét, a Váci Corner Offices-t és a Vision Towers két tornyát. Most jönnek az újabb projektek, hiszen az Atenor az eddigi pozitív bérbeadási statisztikákon felbuzdulva tovább építi az irodaparkot, és a 18.000 négyzetméteres „C” épületet a tervek szerint már idén nyáron elfoglalhatják a bérlők. Ezzel párhuzamosan a „B” épület (24 ezer m2) kivitelezését is elkezdték, amelynek átadásakor, vagyis 2016 tavaszán, az irodapark 58.000 négyzetméter „A” kategóriás területet foglal majd magában. Az elképzelések szerint a teljes komplexum 5 épületének összterülete 100.000 négyzetméter lesz.

A Skanska szintén optimistán tekint a jövőbe, amit talán pozitívan befolyásol a Green House sikere, hiszen szinte teljesen bérbe adták, ráadásul tavaly el is adták, valamint számos nemzetközi díjat is nyert a zöld ingatlanfejlesztés. 2014 őszén megkezdték a 26.200 négyzetméteres Nordic Light építését a Váci úton, amely már megszerezte a LEED Gold előminősítést. Az első fázis átadása – 6.600 m2-nyi terület – 2016 első negyedévének végén várható, majd ezt követik a második fázis munkálatai. Nem túl messze innen, a Lehel téri piac mellett a Wing Zrt. is egy irodafejlesztési projektbe kezdett, hiszen a V17 irodaház munkálatai tavaly szeptember óta javában zajlanak, a mintegy 12.700 négyzetméter bérbeadható alapterületű ingatlan közel 70%-ára aláírt bérleti szerződésük van, az átadást 2016 pedig nyarára tervezik. Az épület egyébként a BREEAM very good minősítés megszerzését tűzte ki célul.

Tőzsdepalota

A Szabadság téren is újabb fejlesztés vette kezdetét, és bár a helyszín túl sok politikai dimenziót kapott, az itt található impozáns épületek az ország egyik legszebb terévé alakítják a belvárosi lokációt. Az 1905-ben átadott, Alpár Ignác által tervezett Tőzsdepalota csaknem ötven évig a Magyar Televízió székházaként funkcionált. Az épületegyüttest közel 10 esztendeje vásárolta meg 4,5 milliárd forintért a Tippin Corporation, amely egyébként a történelmi épületekre specializálódott. Az eredeti tervek szerint 2011-ben már bérlők foglalták volna el az irodákat, azonban a válság közbeszólt, de végre 2014-ben elkezdődtek a munkálatok, és most az új átadási időpontot 2017-re tervezik. Tavaly tavasszal kezdték meg a 100 millió eurós felújítást, amelynek eredményeként közel 27 ezer négyzetméternyi iroda- és 8 ezer m2-nyi kereskedelmi tér jön majd létre. Az első körben az összes válaszfalat, álmennyezetet el kell bontani, az eredeti nagy termeket pedig kisebb irodaegységekre alakítják, miközben a beruházás során az eredeti terekből minél többet szeretnének helyreállítani.

Budapest ONE, Corvin és K27

Jelenleg a régi Osztapenko szobor környékén, a Budaörsi út kivezető szakaszán küzdhetünk meg a város egyik legnagyobb dugójával, hiszen Dél-Buda kapujánál, Őrmezőn egy olyan komplex városrehabilitációs projekt zajlik, amibe nem csak infrastruktúra- és közlekedés, hanem kereskedelmi ingatlanfejlesztés is tartozik. Utóbbit a Futureal jegyzi, hiszen a kelenföldi pályaudvarnál kialakítandó intermodális közlekedési csomóponthoz csatlakozva felépül a Budapest ONE irodaközpont. Információink szerint a 4-es metró végállomásánál épülő, 70 ezer négyzetméteres ikonikus irodapark első ütemének munkálatai az elhúzódó bérlői tárgyalások miatt valószínűleg fél évvel később kezdődnek, eredetileg 2015 első félévében indult volna a fejlesztés.

A tervek szerint két hektáros területen összesen 4 torony épül majd 70 ezer négyzetméternyi iroda és szolgáltató helyiséget kínálva, azonban ne úgy képzeljük el, hogy hirtelen az összes épület megjelenik majd, hiszen a további fázisok az igények tükrében valósulhatnak meg. De a Corvin projekt is tovább folytatódik, a tavaly elkészült 6200 m2-es Corvin Corner után a Futureal idén megkezdi a 34 ezer négyzetméteres Corvin IV. irodaközpont fejlesztését is. De érdemes távolabbra is pillantanunk, hiszen a Raiffeisen Evolution – amely a Kacsa utcai Residence Irodaházakat is jegyzi – a Kerepesi úton az Aréna Plaza közelében egy 64 ezer m2-nyi üzleti központot szeretne megvalósítani K27 – Kerepesi Business Center néven. A gigaprojekt első fázisban egy négycsillagos hotel épülhet fel, míg az irodaterületek több fázisban készülhetnek el nyilvánvalóan a bérlői tárgyalások sikere függvényében.

 

SOCIAL BOX