Újabb ingatlanpiaci trófea

A kommunikáció, a technológia és a média területén öt különböző márkával jelen lévő ügynökség számára az iroda jóval többet jelent egyszerű munkahelynél. Kommunikációs eszközt, amely a cég profizmusát, értékeit, szellemiségét közvetíti. Hogy a Dentsu Aegis Network bérleménye tudja mindezt, arra bizonyíték a legrangosabb hazai díj elnyerése. Az ügynökség az első bérlők között, 2010 júniusában költözött […]

A kommunikáció, a technológia és a média területén öt különböző márkával jelen lévő ügynökség számára az iroda jóval többet jelent egyszerű munkahelynél. Kommunikációs eszközt, amely a cég profizmusát, értékeit, szellemiségét közvetíti. Hogy a Dentsu Aegis Network bérleménye tudja mindezt, arra bizonyíték a legrangosabb hazai díj elnyerése.

Az ügynökség az első bérlők között, 2010 júniusában költözött a Kacsa utcai REsidence 1 Irodaház negyedik emeletére. A ház mind építészeti megoldásai, mind professzionális szolgáltatásai alapján remekül illett a csapat elképzeléseihez, így amikor a korábbinál nagyobb területre volt szükségük, a házon belüli költözés tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.

A második emeleten újonnan kialakított, csaknem 1700 négyzetméteres bérlemény tereit és helyiségeit a különböző feladattípusoknak megfelelően tervezték. Megtalálhatók a kisebb és nagyobb csoportok közös munkájához szükséges szeparált terek éppúgy, mint az akár 20 fős, zárt tárgyalók, amelyek nagyobb volumenű szakmai eseményeknek is otthont adhatnak. A profizmust és játékosságot egyszerre sugárzó, egyedi, kreatív megoldásokban bővelkedő iroda Tompa Balázs vezető tervező, valamint Tóth Katalin és Göbölyös Kristóf társtervezők munkáját dicséri.

Az RE project development Kft. projektjei nem első alkalommal szerepeltek kiválóan a hazai ingatlanszakma legnagyobb seregszemléjén. A REsidence Irodaházak 2012-ben Az Év Irodaháza Közönségdíjat nyerték el, míg ugyanebben az évben bérlőként a Zen Studios Az Év Irodája kategóriában ért el második helyezést. Tavaly nemzetközi szinten is újabb elismerésekkel gazdagodott a fejlesztő: a REsidence Irodaházakat, valamint a Rumbach Centert is Arany minősítéssel díjazta ugyanis az ÖGNI, a fenntartható ingatlangazdálkodás megteremtését célul kitűző osztrák szervezet. A budai épületek az új, míg a pesti belvárosban elhelyezkedő, átépített irodaház a meglévő ingatlanokra vonatkozó szabvány szerint érte el a zöld tanúsítvány legmagasabb fokozatát.

SOCIAL BOX