Az irodaházak túl lassan épülnek. Mi húzná fel az építőipart?

Kálmán Péter, az Óbuda-Újlak Zrt. vezérigazgatója szerint 2014 júliusához képest stagnálás figyelhető meg a szektor egészében, a 2010-es bázison mérve pedig csökkent a kibocsátás. Mindez a szerződésállomány és az új szerződések volumenének alakulásával együtt negatív középtávú trendet vetít előre. A fixbázisú volumenindex ez év márciusáig tartó emelkedése nagyobb részt az egyéb építmények főcsoport rendkívüli bővülésének […]

Kálmán Péter, az Óbuda-Újlak Zrt. vezérigazgatója szerint 2014 júliusához képest stagnálás figyelhető meg a szektor egészében, a 2010-es bázison mérve pedig csökkent a kibocsátás. Mindez a szerződésállomány és az új szerződések volumenének alakulásával együtt negatív középtávú trendet vetít előre. A fixbázisú volumenindex ez év márciusáig tartó emelkedése nagyobb részt az egyéb építmények főcsoport rendkívüli bővülésének volt köszönhető.

Habár az épületek főcsoport fixbázisú volumenindexe ebben az évben – 5 év után, a válság óta először – ismét meghaladta a 2010-es kibocsátási szintet, ez a javulás átmenetinek bizonyult, idén tavasztól enyhe csökkenésbe fordult a trend. Ennek okai, hogy a korábbi évek ipari óriásberuházásaihoz hasonló léptékű projektek nem indultak, a kiskereskedelmi ingatlanpiac telített, míg az irodapiac bővülése a vártnál lassabb. Ugyan a használtlakás-piacon fellendülés tapasztalható, ennek az építőipar egészére gyakorolt hatása nem számottevő, újlakás-építések terén pedig még mindig a válság hatása érzékelhető. Középtávon a magasépítési terület stagnál.

Az egyéb építmények főcsoportban a szerződésállomány közel egy éve meredeken csökken. Az infrastrukturális és közműberuházások finanszírozása az elmúlt években szinte kizárólag az EU-s támogatásoktól függött. Mivel a 2007-2013-as uniós pénzügyi ciklus forrásainak közel 100%-a lehívásra került, az új ciklus pályázati kiírásai pedig még nem jelentek meg, a szerződések teljesítésével párhuzamosan a kibocsátás csökkenése várható. Ezt támasztja alá az új szerződések volumenének alakulása is.

Figyelembe véve az épületek építése főcsoport alacsony kibocsátási szintjét és az egyéb építmények szerződésállományának alakulását, 2016 elejére a szektor egészére nézve csökkenés prognosztizálható. Ezt a várható trendet az új EU-s pénzügyi ciklus pályázati forrásai előreláthatóan csak jövő év második felére tudják megfordítani. A jelenlegi piaci környezetben az épületek építése főcsoportban a bővülést a beruházások költségeit csökkentő állami intézkedések, például adókedvezmények bevezetése tudná segíteni.

SOCIAL BOX