A legmenőbb munkahelyi teraszok Budapesten
LogMeIn – Andrássy Palace
A magyar startup vállalkozásból indult LogMeIn fejlesztőrészlege az Andrássy Palace-ban található, ahol immár kilenc szinten dolgoznak a munkatársak, és ehhez még két közösségi szint is társul. Az irodaház a sugárút felől egy gyönyörű neoreneszánsz épület, míg a Paulay Ede utcai traktus egy Erick von Egeraat által tervezett irodaház. Ha kilépünk a tetőteraszra, akkor pedig fél Pest a lábaink előtt hever, a piros cserepes háztetők Párizs manzárdtetős hangulatára hajaznak. Sőt, ha jól fordulunk, akkor „elkapjuk” a Szent István Bazilika hatalmas kupoláját, szóval perspektívákból nincs hiány se odabent, se odakint.
Ustream – Párisi Nagyáruház
A Ustream a Párisi Nagyáruházban alakította ki a főhadiszállását, ahol a közösségi térnek berendezett Kristálykupola igazi kuriózum, amelyhez köríves terasz társul, hogy a munkatársak Budapest tetején ejtőzve gyönyörködhessenek a látványban. Ezen az emeleten a belső terekben és a Kristálykupolában is a tengerzöld színű padló igazi relax-hangulatot áraszt, mintha a tengerparton hevernénk a napon. A padok és asztalok egy hatalmas dzsembori vagy majális kellékeiként ragyognak a napsütésben. Van itt grillező is, belül meg csocsó- és pingpongasztal, babzsák, sőt, egy tárgyaló is jól megfér a beach-hangulatban.
Dealogic – Eiffel Tér Irodaház
A Dealogic az Eiffel Tér Irodaházban a folyamatos bővítéseknek köszönhetően két szintet foglal el. Itt található az egyik elsők között megépült irodai csúszda is. Mindemellett két terasz is szolgálja a városi architektúrára éhes szemeket. Az egyikről az Eiffel tervezte Nyugati Pályaudvar pazar épületegyüttese tűnik fel a Nyugati Térrel együtt. Ha pedig felmegyünk a hatodik emeletre, akkor a nagy teraszon elektromos grill és dizájnos ülőbútorok szolgálják a munkatársak kényelmét. A kilátás „párizsias”, a piros háztetők láttán romantikus manzárd-hangulatot érezhetünk, miközben a belvárosi kerületek sokszínű házai sorakoznak. Perspektívából amúgy sincs hiány, látszik innen a Szent István Bazilika kupolája, a Citadella, a Budai-hegység és még számos híres épület.
TriGranit – BC 30 irodaház
A TriGranit nemrég költözött a Váci úton a BC 30 irodaház nyolcadik emeletére, ahol az új iroda nem csak a letisztultságával, a minőségével és a családiassággal hívja fel magára a figyelmet, hanem a klassz kis terasszal is, ahonnan megint csak a város pazar épületeit csodálhatjuk. A cégcsoport egyik legemblematikusabb fejlesztése – a WestEnd City Center – szintén premier plánban látható, így a munkatársak mindennap megnyugvással tapasztalhatják, hogy anno valami igazán eredetit és grandiózust alkottak.
Keler – R70 irodaház
A Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde háttérintézményeként működő Keler Zrt. a Rákóczi úton az R70 irodaházban rendezte be közel 2600 négyzetméteres irodáját. A trendeknek megfelelően a nagyteres irodahelyiségeket a közlekedő-rendszer szinte láncszemenként fűzi fel, miközben közösségi terek, csendes szobák és tárgyalók színesítik a nyitott térszerkezetet. Rendelkezésükre áll egy több mint 100 négyzetméteres tetőterasz is, amelynek különlegessége maga a stílusa, hiszen nem sok helyen láthatunk effajta japánkertet. Relaxáció és pázsit a város fölött.
WhitePages – Madách Trade Center
Örökpanorámás európai központot alakított ki a WhitePages a Madách Trade Centerben. Már maga a belsőépítészeti kialakítás is különleges, hiszen a vitalitást hirdeti az iroda központi magjában elhelyezett élő fa. A legfelső szinten a több emeletnyi magasságba felnyúló fát egy bárasztal veszi körbe. A boltozat alatti társalgóban aktív és passzív pihenésre is lehetőség van: csocsóasztal és kanapé áll a dolgozók rendelkezésére. A tér hatalmas belmagasságú kupolája szépen meg van világítva, ha pedig ez sem volna elég, akkor kiléphetünk az irodaház tetőteraszaira, amelyekről páratlan panoráma tárul fel Budapest belvárosára.
Ingatlan.com és iroda.hu – Zsolt Udvar
Az ingatlan.com csoport – ahová az iroda.hu is tartozik – a Zsolt Udvarban alakította ki főhadiszállását. Az egyik legizgalmasabb helyszín a legfelső szinten található multifunkcionális közösségi tér, amely egyszerre étkező, társalgó és játékszoba, sőt, még meetupokat is rendszeresen szerveznek itt. A legfelső szintre egy belső körlépcső vezet, amely az iroda középső magját alkotva egyfajta centrális szerepet is betölt. Ráadásként említhetjük a hatalmas körteraszt, ahonnan pazar panoráma tárul a munkatársak elé, így az ingatlan.com szakmájához híven több perspektívából is látja Budapestet, illetve egy csomó céges és családi rendezvénynek is otthont ad.
Skyscanner – K6 irodaház
A Skyscanner utazási keresőoldal megvásárolta korábban a hazai alapítású Distinctiont, amely a K6 irodaházban, az Astoria mellett alakította ki többszintes irodáját. Az 1300 m2-es épület igazi különlegesség, hiszen egy egészen szűk kis foghíjtelekre kellett bepasszírozni az épületet, ennek köszönhetően például a földszinti recepciós tér már eleve egyfajta scifi díszletek között fogadja a látogatókat. A legfelső szintek egyikén található hatalmas közösségi tér ékessége pedig az a kis keskeny terasz, ahonnan a belváros épületei tökéletesen látszanak.
LOFFICE
A LOFFICE közösségi irodahálózat több helyszínén is klassz teraszra bukkanunk, ahol azonban egyedi módon nem a panoráma, hanem a nyugalom a legfőbb érték, hiszen a sűrű beépítésű belvárosban igazi oázisként funkcionálnak. Az egyik helyszín a Paulay Ede utcában található, amely a hazai loft építészet egyik unikális példája, hiszen korábban a Zeneakadémia kottanyomdája üzemelt itt. Az 5 és fél szintes, 950 m2 alapterületű LOFFICE az utcafront felől nem látható, ennek köszönhetően a belső terasz igazi kincs. A Salétrom utcai irodában pedig a Rákóczi tértől egy köpésre egy foghíjtelekszerű placcon tűzfalak közé ékelődik az a zöld sziget, ami egészen különleges a munkahelyek világában.