Az év befektetési sztorija: a CIG Pannónia
A BÉT Legek díjátadón 2016-ban összesen 10 kategóriában osztottak ki díjat, amelyek többségét számszerűsíthető tényezők, mutatók alapján ítélte oda a tőkepiaci szakemberekből álló zsűri. A kvantitatív módszertan alapján felállított rangsorban a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a tavalyi évben elért közel 50%-os árfolyam növekedése alapján lett a kategória legjobbja.
„Nagy megtiszteltetést jelent számunkra a rangos díj, hiszen azt jelzi, hogy immár fokozódó érdeklődés mutatkozik a befektetők részéről is Társaságunk iránt. A CIG Pannónia menedzsmentje a 2014-es stratégiaváltásakor három célt fogalmazott meg: nyereséges működés, az értékesítés átalakítása és a meghatározott réspiacokon történő erős jelenlét. A megújult üzleti stratégia, a magas színvonalú szakértői gárda révén a cég működése nyereségessé vált, cégcsoport szinten is szép eredményeket értünk el mind 2015-ben, mind pedig a tavalyi évben. Úgy gondoljuk, mindez nemcsak ügyfeleink, hanem részvényeseink számára is nagy érték, hiszen azt igazolja, hogy képesek vagyunk reálisan gondolkodni és gyorsan tudunk reagálni a megváltozott belső, külső körülményekre. Ez a díj is megerősít minket abban, hogy jó úton haladunk” – nyilatkozta a díjátadó kapcsán dr. Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója.
Kövesse a realista.hu hírportált a Facebookon, Instagramon, Linkedinen.