Így hódítanak a szolgáltató központok az egyetemvárosainkban
Debreceni fejlesztések
Debrecenben egyre több városfejlesztési, infrastrukturális projekt kap nyilvánosságot, így a repülőtértől délre lévő 200 hektáros önkormányzati területre termelő beruházásokat várnak, a repülőtértől északkeleti irányban elterülő 35-40 hektáros területen pedig innovációs parkot és egy új városi alközpontot alakítanak ki szállodákkal, éttermekkel, szolgáltatásokkal. 2000-2500 dolgozó elhelyezésére alkalmas A-kategóriás irodaházat, szolgáltatási központot is építenek a projekt során.
Az irodapiac a nemzetközi szolgáltató központok megjelenésével amúgy is fellendült, csak 2016-17-ben 800 új munkahely létesült a szektorban. Nemrég tették le a 22 ezer négyzetméteres Forest Offices irodaház alapkövét, ahol a 2018-as átadás után több mint 2000 új munkahely létesül majd az SSC-ipar számára. Az új irodakapacitásokkal együtt már elérheti a hatezret a szolgáltató központokban dolgozók száma a cívis városban.
A városban tavaly jelentették be az amerikai Flowserve Corporation érkezését, amely mintegy 400 munkahelyet teremt. A cég munkahelye valószínűleg a Barna utcában felépítendő irodaházban lesz. A telket a Dryvit Profi Kft. vásárolhatja meg, az értékesítési pályázatról nemsokára dönt a helyi közgyűlés. A cég egy több mint 7 ezer m2-es irodaházat húzna fel a területen 2017 és 2019 között, ahol az új szolgáltató központ rendezkedne be.
Szegedi beruházások
Szerencsére Szegeden sem állt meg az élet, 5-10 éven belül 30-50.000 m2-nyi új irodaépülettel számol a városvezetés, emellett számos olyan épület van a városban, amelyek ingatlanfejlesztők bevonásával modern irodai környezetet tudnak kínálni. A legutóbbi hír, hogy megnyílt a British Petrol (BP) szolgáltató központja, ahol jelenleg csaknem kétszáz munkavállaló dolgozik, de a foglalkoztatotti létszámot a tervek szerint 2020-ra ötszázra növelik. Az egykori ruhagyár épületének felújításával teremtették meg a feltételeket, hogy egy újabb SSC kezdje meg működését a déli nagyvárosban. Korábban mintegy nyolcszázan dolgoztak az iparágban, ez a szám most jelentősen növekedni fog.
Már épül a 18 ezer négyzetméteres SZGD Innovation Incubator irodakomplexum, amely három ütemben készül el a szegedi Tisza-parton, a Szegedi Tudományi Egyetem legtöbb karától elérhető távolságra. Itt alapvetően az IT területen működő K+F cégek inkubálására és multinacionális szolgáltató központok igényeire szabják az irodaterületeket. Az első ütem bérbe adottsága már 2016-ban az építkezés megkezdésekor 100 %-os volt, ez is jelzi, hogy milyen égető szükség van a vidéki nagyvárosokban modern irodaépületekre.
Pécsi fejlemények
Pécsett is több szolgáltató központ működik, és a Pécs2020 Program keretében újabb, használaton kívüli épület átalakításával szeretnének újabb helyszíneket biztosítani az SSC-ipar számára. A Hellmann Worldwide még 2015-ben jelentette be, hogy új részleget nyit Pécsett is, ahol a végzett egyetemi hallgatókra alapoznak, így már 4 nagyobb SSC működik a városban. A Hellmann egyébként 2016-ban elnyerte Az év SSC beruházása díjat is.
Az IT Services Hungary többek között Pécsen is bővíti a központját, így az 500 alkalmazott mellé további kétszáz főt felvettek, így a Nagy Lajos király úton lévő irodaházat teljes mértékben kibérelték. A terjeszkedés során pedig az egykori Szakszervezetek Házában további 280 munkahelyet létesítenek, vagyis az IT Services csaknem ezer munkatársat foglalkoztat a városban. De idén a Viessmann is szolgáltató funkcióval bővítette a jelenlétét a nagyvárosban.
Kövesse a realista.hu hírportált a Facebookon, Instagramon, Linkedinen.