Díjnyertes lett az Egis közösségi munkatere

Az Egis vezetése a kereskedelmi központban dolgozó kollégákkal együtt alakította ki a közösségi munkatér koncepcióját. A tervezési fázist megelőző felmérésben arra keresték a választ, hogy melyek azok a szempontok, amelyek segítik a projektalapú munkavégzést, inspirálóan hatnak az új gondolatok születésére és kényelmes lehetőséget teremtenek csoportos és néhányfős szűk körű megbeszélésekre egyaránt.
“Olyan tér kialakítására törekedtünk, amelyben a kollégáink kiszakadhatnak a klasszikus irodai környezetből, és úgy találkozhatnak és dolgozhatnak egymással, ahogy az irodákban nem. A munkatér minden egyes részének kialakításakor figyelembe vettük azt a több mint 100 beérkezett javaslatot, amely arra vonatkozott, miként lehetne a legjobban kihasználni ezt a területet” – fogalmazott dr. András Klára, az Egis Gyógyszergyár Zrt. HR igazgatója.
A vidám színekkel telített, dinamikus tér egyedi megoldásaival, a magas háttámlás boxokkal, kagylófotelekkel, kapszula formájú akusztikus bútorral, valamint a hangulatos terasszal nem csak az itt dolgozók tetszését nyerte el, hanem Az Év Irodája Verseny zsűritagjaiét is. A szakmai zsűri a 2018-ban beérkezett pályázatok közül az Egis közösségi munkaterét tartotta a legjobb példának arra, miként teremtsünk ideális körülményeket a munkavégzés új formáinak.




