A humán élmény és a digitalizáció szakít a legújabb munkahelyi trendek szerint
A Deloitte 119 országból csaknem 10 ezer cég- és HR vezetőt kérdezett meg a „Globális Humán Erőforrás Trendek 2019” kutatásában, amely szerint a dolgozói jóllét kerül a vállalatok humán erőforrás gazdálkodásának és üzleti stratégiájának a célkeresztjébe. Az ún. társadalomtudatos működés (social enterprise) minden korábbinál fontosabbá vált a cégek számára, és egyértelműen kimutatható kapcsolata van az üzleti sikerességgel. A társadalmi szempontokat kiemelten kezelő vállalatok 73 százalékánál nagyobb növekedést várnak 2019-ben, mint 2018-ban.
A humán erőforrás szerepének jelentős növekedésével párhuzamosan előtérbe került az élethosszig tanulás, amely már jó pár éve jelen van a közbeszédben, azonban a digitalizáció és mesterséges intelligencia töretlen fejlődése erre a folyamatra ráerősített, hiszen újabb és újabb ismeretekre van szükség, amelyek párosulnak az emberi készségekkel, mint például a kreativitás, az együttműködés vagy az inspiráció. A megkérdezettek 86 százaléka jelezte, hogy fontosnak tartja új tanulási módszerek bevezetését.
További kérdésre reagálva a válaszadók 64 százaléka szerint az automatizálás hatása jelentős lesz az elkövetkező években, azonban a jövőben is kulcsfontosságúak maradnak bizonyos humán készségek. Az automatizálásból adódóan a munkavállalók egyre nagyobb része dolgozik majd technológiai támogatással (robotok, BI), emiatt a hagyományos szerepek átalakulnak, és új kompetenciákat igénylő, adat- és információ-vezérelt alapon működő munkakörök jönnek létre.
További trend, hogy a dolgozók jóllétének előtérbe kerülése a munkavállalói élményre koncentrál az irodákban, sőt, ezt meghaladva a minél teljesebb humán élmény felé tendálnak a munkahelyek. Ezt a törekvést erősíthetik a személyközi kapcsolatok, a folyamatos tanulás és a motiváló feladatok. Ennek egyik nyilvánvaló jele a lapos hierarchia megteremtése a munkaszervezeten belül, vagyis a hierarchikus felépítés helyett a csapatokra és a projektekre helyeződik a hangsúly.
A Deloitte hazai szakértői szerint Magyarországon is a nemzetközi felmérés eredményeihez hasonló kihívásokkal küzdenek a cégek az emberi erőforrás menedzselése kapcsán, de tetten érhetők hangsúlybeli eltérések is. A munkavállalók fejlesztése kiemelt fontossággal bír a magyar munkaerőpiacon is, bár a cégek felkészültsége elmarad a globális és közép-európai átlagtól. A fokozott automatizálás miatt a munkavállalók képzését tekintve globális szinten a vezetők 66%-ban meglévő munkavállalóikat igyekeznek átképezni, míg magyarországi viszonylatban a jelentős többség (79%) elsődlegesen megfelelő készségekkel rendelkező új munkavállalókat próbál felvenni.
„A technológia alkalmazása versenyelőnyt biztosíthat a vállalatok számára, azonban nem megfelelő szervezeti kezelése azzal a kockázattal jár, hogy a munkavállalók elbizonytalanodnak jövőbeli szerepüket illetően. Éppen ezért egyre több cégnél foglalkoznak azzal, hogy a munkatársak számára biztosítsák a folyamatos tanulás, a szakmai és személyes fejlődés kereteit. Világszinten és itthon is a digitális technológiák lesznek a legnagyobb hatással a HR területre a következő három évben a válaszadók szerint, azonban míg globálisan a változások gyors ütemét, addig nálunk a kapcsolódó költségeket tartják második leghangsúlyosabb tényezőnek a megkérdezettek” – foglalta össze az elemzés tanulságait Csépai Martin, a Deloitte Magyarország HR tanácsadási üzletágának vezetője.
Fotó: dotshock / shutterstock.com