2020-ban elkészül az újabb budapesti Skanska irodaház
Ha a Dózsa György úttól indulunk el gyalogosan az Árpád híd irányába, akkor átfogó képet kaphatunk a magyar irodapiac elmúlt évtizedéről. A Capital Square és kissé arrébb a túloldalon az Átrium Park még a korábbi ingatlanbumm emblematikus épületei, míg a Vision Towers-t az újabb fellendülés hajnalán adták át.
A Promenade Gardens és az Advance Tower, amelynek jelenleg is épül második fázisa, illetve a nemrég teljesen megújított Cityzen irodaház, földszintjén a Cafe Frei kávézóval, pedig már a mostani ingatlanpiaci virágzás termékei. Tovább haladva nagy betűkkel hirdetik a BlackRock szolgáltató központját a szintén új White House GTC irodaépületben.
Szemben pedig el is érkeztünk a Skanska Nordic Light irodakomplexumához, ahol a Skanska Egészség- és Munkavédelmi Hetében megtekintettük az épülő harmadik fázis munkálatait. A Nordic Light Trio a tervek szerint 2020-ban kerül átadásra, és így válik teljessé a Paulinyi-Reith & Partners által tervezett irodakomplexum, amelynek első fázisát 2016-ban adták át.
Az épülő Trio a vállalat első WELL minősítésű projektje lesz Magyarországon, amely az ingatlanok emberi egészségre gyakorolt hatására összpontosít, méri, ellenőrzi és tanúsítja a munkakörnyezetet, és azt, hogy mit biztosít a munkahelyi környezet az ott dolgozók számára. A munkavállalók jólléte a dolgozók és vezetők közös érdeke, hiszen a mentális kiegyensúlyozottság fontos eleme a kiemelkedő teljesítménynek.
A Nordic Light Trio 14.000 négyzetméter bérelhető területének 98%-át már bérbe adták két vállalatnak, vagyis még mindig nagyon megéri Budapesten irodaházat fejleszteni. Zárójelben jegyezzük meg, hogy egy kőhajtásnyira a HB Reavis Agora Budapest gigaprojektje keretében már magasodik a Raiffeisen székházának is helyet adó irodaház.
A Skanska-projektben a fejlesztő, építő és design csapatok együtt dolgoznak az IPD (Integrated Project Delivery) módszere alapján. A Nordic Light Trio építési irodájában az emberek klaszterekben dolgoznak és minden csapat képviselője ugyanabban az irodában ül. Ez a módszer jelentősen segíti a közös munka hatékonyságát és a kommunikációs problémák elkerülését.
Az épületben számos a dolgozói jólléthez kapcsolódó innovatív megoldás is tapasztalható lesz majd a projekt befejezését követően, mint például a 2.400 négyzetméteres parkosított kert, amelyet mindenki számára elérhető biciklitárolókkal is felszerelnek. A skandináv hagyományoknak megfelelően a lobby hangulatos atmoszférája invitálja majd az embereket arra, hogy töltsenek ott együtt egy kis időt, pihenjenek vagy éppen ott dolgozzanak.
A Skanska által fejlesztett Connected by Skanska integrált épületrendszer itt is működik majd, amely többek között segíti a garázsba való lehajtást a rendszámfelismerő rendszer segítségével, míg a virtuális recepció modul által okostelefonokkal és okosórákkal léphetnek be az irodaházba az itt dolgozók. A vendégek számára pedig egy virtuális QR belépő készül, ezzel a liftet is hívhatják majd.