Az OfficeXPO igazi kuriózum a magyar ingatlanpiacon – beszélgetés Kiss Péterrel, a LEVEL UP Office Design vezető tervezőjével
–A háromnapos rendezvény szervezésében és lebonyolításában oroszlánrészt vállalt a LEVEL UP Office Design. Pontosan hogyan segítették Önök a szervezők munkáját?
– Már a kora tavaszi OfficeUP konferencia kiállítói tereinek tervezésében és megvalósításában is aktívan részt vettünk, ahol többek között átadták Az Év Irodája verseny díjait. Ezt követően kezdtünk el közösen gondolkodni Fodor Dániellel, az ingatlan.com csoport rendezvényeinek főszervezőjével egy jóval nagyobb volumenű, nemzetközi színvonalú irodadesign kiállításon, végül megkaptuk a megbízást az első OfficeXPO helyszíni megvalósulásának projektmenedzsmentjére. Ez egy nagyon sokrétű folyamat volt, ami többek között magába foglalta a kiállítás vizuális megjelenésének, térszervezésnek és látogatói élményének megtervezését, de a mi feladatunk volt a helyszínnel és a kiállítókkal való műszaki egyeztetés is.
– Mennyiben jelentett nehézséget, hogy ez egy abszolút úttörő projekt volt, hiszen ilyen típusú és nagyságrendű rendezvényt még nem szerveztek Magyarországon, sőt, Európában is párját ritkítja?
– A tervezőcsapatunkkal évek óta látogatjuk Európa legnagyobb, legnevesebb belsőépítészeti design kiállításait, így volt egy határozott elképzelésünk arról, hogy milyen színvonalat szeretnénk itthon is megvalósítani – természetesen a hazai piac méreteihez igazítva. Sok hazai cégnek nem volt még alkalma ilyen környezetben bemutatni a termékeit, így azt a víziót is át kellett adnunk, hogy a rollupokat, molinókat és szórólap állványokat mindenki hagyja maga mögött, és olyan irodai enteriőröket alakítsanak ki, amelyek támogatni tudják az adott térben gondosan bemutatott termékeket.
Rengeteg előkészítő munkát és szakmai egyeztetést igényelt a projekt, hogy a kiállítókat műszaki és szakmai oldalról is támogatni tudjuk a professzionális megvilágítástól kezdve a szerkezetépítésen át a logisztikáig, illetve velük közösen olyan tereket alakítsunk ki, amiben minden kiállító ki tud teljesedni, de az OfficeXPO egységes összképe és üzenete is érvényesülni tud.
– Önök napi kapcsolatban álltak a kiállítókkal. Milyen igényeket fogalmaztak meg? Hogyan lehetett egy ilyen hatalmas csarnokot úgy élettel megtölteni, hogy közben a szakmaiság is a legmagasabb színvonalat képviselje, illetve minden apró kis elem a helyére kerüljön a nagy egészben?
– Minden kiállítóval szoros kapcsolatban álltunk már a tervezési folyamat elejétől kezdve, így az egyedi igényeket is tudtuk kezelni. A BB Works koncepciójában például egy akusztikus álmennyezet függesztését kellett megoldani a csarnok 10 méter magas tartószerkezetéről milliméter pontosan, az ArchStudio világító installációjának érvényesüléséhez pedig fontos volt, hogy a területük közelében szinte teljesen sötét legyen a csarnokban. De a kiállítói terek mellett nagy hangsúlyt fektettünk a közösségi terek kialakítására is, hiszen itt is törekedtünk arra, hogy olyan inspiráló zónákat alakítsunk ki, ahol a látogatók, kiállítók, partnerek és kollégák kötetlenül megoszthatják tapasztalataikat, gondolataikat a látottakkal, hallottakkal kapcsolatban.
– Az egyes standokat végiglátogatva egy nagyon sokszínű és sokrétű irodakultúra bontakozott ki a látogatók szeme előtt. Önök hogyan látják, melyek azok a fontos irodatrendek, amelyek visszaköszöntek a kiállítók megvalósult standjain is?
– Nagyon örülünk, hogy ilyen változatosra sikerült a kiállítói felhozatal, emellett az is fontos volt, hogy a szakmai cégek új, innovatív megoldásokat tudjanak mutatni a látogatói közönségnek. Az irodai akusztika például egy nagyon fontos és aktuális téma, amire egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a hazai cégek is. Ez jól megmutatkozott a kiállításon is, hiszen számos olyan megoldást mutattak be a cégek, amelyekkel az irodai zaj mérsékelhető és ezáltal komfortosabbá tehető a munkakörnyezet, legyen szó hangelnyelő panelekről, akusztikus álmennyezetről vagy térben álló hangszigetelt telefonáló, illetve tárgyaló egységekről.
– Utólag visszagondolva melyek voltak a kiállítás legérdekesebb és legnépszerűbb elemei, eseményei?
– Az előadások közül tervezőként kiemelten érdekesnek találtam Tomáš Meliško előadását a HB Reavis pozsonyi irodájának háromdimenziós virtuális modelljéről, ami rengeteg hasznos információt közvetít a munkakörnyezetről a munkavállalóknak, munkáltatóknak és az épület üzemeltetőinek egyaránt.
Ugyanígy izgalmas volt a GMB Solutions átlátszóságot szabályozó, vetíthető smart fóliával ellátott üvegfal megoldása, valamint a mobilitást és flexibilitást támogató room-in-room tárgyaló megoldásai. Külön örülünk, hogy ez esetben a megrendelő felkérésére már a koncepció- és látványterveket is mi készíthettük el, és a látogatói visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy egy igazán látványos és innovatív kiállítóteret sikerült létrehoznunk!
De fontos és aktuális téma az is: hogyan változtassuk az irodákat családbarát munkakörnyezetté. Szerencsére belsőépítészként is egyre többször találkozunk azzal az igénnyel, hogy alakítsunk ki az irodában gyereksarkot és olyan tereket, amelyek támogatják, hogy a kisgyermekes szülők időnként magukkal vihessék a gyermeküket a munkahelyükre. Ezért is ajánlottuk fel a családbarát irodákért elkötelezetten dolgozó Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom számára, hogy megtervezzük és megépítjük az OfficeXPO-s standjukat.
– Hogyan értékelik az OfficeXPO-t? Sikerült a küldetését beteljesítenie?
– Büszkék vagyunk rá, hogy az ingatlan.com csoport rendezvény üzletágával közösen sikerült egy nemzetközi színvonalú, tartalmas irodadesign kiállítást megvalósítanunk. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk mind kiállítói, mind látogató oldalról, de vannak olyan területek is, amelyeket fejlesztenünk kell. Bízunk benne, hogy az idei tapasztalatokra építve legközelebb még tartalmasabban és még szélesebb körű kiállítói és látogatói közönséget elérve tudjuk tovább fejleszteni ezt a hiánypótló szakmai rendezvényt!