Legyél te is zsűritag Az Év Irodája versenyen! Megvannak a 2019-es nevezők, elindult a közönségszavazás
Jelentős évfordulóhoz érkezett Az Év Irodája verseny, hiszen már tizedik alkalommal rendezi meg az ingatlan.com csoport a hazai ingatlanpiac kiemelkedő rendezvénysorozatát. Idén is nívós és hatalmas mezőny gyűlt össze, hiszen összesen 174 pályázat érkezett. A közönség és a szakmai zsűri most is kiemelkedő munkahelyeket, közösségi tereket, teljesítményeket, projekteket véleményezhet, amelyek a hagyományoknak megfelelően a hazai ingatlanpiac és munkakultúra legújabb értékeit jelenítik meg, miközben visszaköszönnek a globális trendek is.
A verseny menete szerint a közönségszavazás 2020. február 2-áig tart, majd a szakmai zsűri egy összetett szempontrendszer alapján véleményezi a pályázatokat, és a közönségszavazás eredményeinek figyelembevételével meghozza a döntést a győztesekről. Idén új kategóriákban is szavazhatunk a pályázókra, hiszen első alkalommal osztják ki a díjakat Az Év Belsőépítész Cége, Az Év Irodája Office Branding Díj, Az Év Családbarát Irodája; valamint Az Év Kivitelező Cége és Az Év Feltörekvő Személyisége kategóriákban.
Az Év Irodája verseny győzteseit tavaly óta két fő díjátadó gálán ismerhetjük meg, így az irodai és design díjakat az OfficeUP konferencia zárásaként adják át március 26-án a Várkert Bazárban, míg a Real Estate Awards gálán a szakmai díjak (projektek, vállalatok, személyiségek) győzteseit hirdetik ki február 20-án a Pesti Vigadóban. A szervezők célja a két rendezvénnyel az, hogy az ingatlanszektor és az irodapiac legjobb teljesítményeit még jobban középpontba állítsák, ezzel még nagyobb presztízst biztosítsanak a résztvevők és a győztesek számára.
Az OfficeUP konferencia fókuszában idén az Office Branding áll, hiszen ma az új generációk számára az egyik legfontosabb szempont a munkahely választásnál az irodai környezet. Egy professzionális iroda teremtheti meg a munkahelyi jóllétet és élményt, ahol a kollégák szívesen dolgoznak, miközben hosszú távon elkötelezettek a munkáltatóik felé. Az OfficeUP konferencián specialisták, marketing és HR szakemberek és Az Év Irodája verseny győztesei adják át a tudást azoknak, akik szeretnének csatlakozni az irodaforradalomhoz, hogy igazán menő irodát kínáljanak a munkatársaiknak.
Kategóriák:
AZ ÉV IRODÁJA kategóriák (díjátadó: március 26, Várkert Bazár)
Az Év Irodája Fődíj
Az Év Közösségi Tere
Az Év Belsőépítész Cége
Az Év Irodája Kisvállalati Díj
Az Év Irodája Nagyvállalati Díj
Az Év Design Irodája
Az Év Irodája Evolúciós Díj
Az Év Irodája Office Branding Díj
Az Év Családbarát Irodája
REAL ESTATE AWARDS kategóriák (díjátadó: február 20, Pesti Vigadó)
Az Év Tervezett Projektje
Az Év Ingatlanfejlesztése
Az Év Proptech Megoldása
Az Év Fejlesztő Cége
Az Év Asset Management Cége
Az Év Property Management Cége
Az Év Facility Management Cége
Az Év Tanácsadó Cége
Az Év Kivitelező Cége
Az Év Ingatlanpiaci Személyisége
Az Év Feltörekvő Személyisége