Speciális mérnöki igények cseppet sem szokványos köntösben

A német thyssenkrupp 1999-ben 3 magyar mérnökkel fogott a járművek fogyasztását csökkentő, a közlekedést biztonságosabbá és megbízhatóbbá tévő, önvezető autókhoz is alkalmas kormányrendszerek fejlesztésébe.

Egy nemzetközi sikertörténet indult el, ugyanis húsz év leforgása alatt a thyssenkrupp cégcsoporton belül is egyedülálló, több mint ezer mérnököt foglalkoztató autóipari szoftver- és hardver fejlesztő központ jött létre Budapesten, amelyet a vállalat számos egyéb autóipari beruházása követett.

A thyssenkrupp új központja egyszerre modern, trendi iroda, és egy rendkívül összetett, ipari környezetet is tartalmazó, ellentmondásoktól sem mentes, bonyolult igényrendszer alapján megépített munkakörnyezet. A tapasztalat azt mutatja, hogy az átgondolt tervezés és a kifogástalan kivitelezés meghozta gyümölcsét, és az E/E fejlesztőközpont teljesítménye mérhetően növekszik a költözés kezdete óta.

Sikerült összehangolni olyan nem mindennapi igényeket is, mint az ipari környezet nehéz tesztpadjainak megfelelő elhelyezése, és az itt dolgozó fejlesztők kooperatív bevonása a hétköznapi közösségi életbe. Nem csupán a fejlesztőmunka ellátására alkalmas területet sikerült kialakítani, hanem a kreativitás és mérnöki csapatmunka finom ökoszisztémájának terét, amelyben startup jelleggel spontán is létrejön az egyes szereplők vagy egyes csoportok kommunikációja. A hibrid munkavégzés világában az új iroda vonzó és a belső felmérések szerint népszerű alternatívát kínál a kollégák számára a home office lehetősége mellett.

Tetszik az iroda? ITT szavazhatsz rá!
Ha pedig megnéznéd a többi nevező pályázatát ITT megteheted!

SOCIAL BOX