Hihetetlen, megint emelik a nyugdíjkorhatárt

Dániában lesz a legmagasabb a nyugdíjkorhatár Európában. A helyi parlament elfogadta az új törvényjavaslatot.

Dániában lesz a legmagasabb a nyugdíjkorhatár Európában, miután elfogadta a parlament az új törvényjavaslatot. Az új szabály szerint 2040-re 70 évre emelik meg a küszöböt. Ez azokra vonatkozik majd, akik 1970. december 31-e után születtek – derül ki a BBC cikkéből.

A dánok igazságtalannak tartják a nyugdíjkorhatár emelését

2006 óta Dániában a várható életkorhoz igazítják a nyugdíjkorhatárt, és ötévente felülvizsgálják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jelenleg 67 évesen lehet nyugdíjba menni, 2030-ban 68 évesen, 2035-ben pedig már csak 69 éves korban. Ugyanakkor a miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy ezeket a változásokat nem automatikusan vezetik be, mindig megvizsgálják majd az aktuális helyzetet. Ennek ellenére a dánok nem örülnek a módosításnak. Egy szakszervezeti vezető szerint a törvény igazságtalan, mivel a dán gazdaság stabil, még náluk a legmagasabb a nyugdíjkorhatár Európában, így az emberek lemondhatnak a tisztes nyugdíjas évekről.

Kép: Pexels

Egy fizikai munkát végző férfi szerint az új szabály leginkább azokra nézve hátrányos, akik nem irodában dolgoznak, hiszen például ő is komoly fizikai terhelésnek teszi ki magát minden nap.

Nagy az eltérés Európában

Svédországban már 63 évesen nyugdíjba lehet menni;
Olaszországban és az Egyesült Királyságban 67 év a korhatár;
Franciaországban hatalmas tiltakozás kísérte a 62-ről 64 évre emelést;
Magyarországon pedig jelenleg 65 éves korban lehet nyugdíjba vonulni, ha megvan a legalább 20 év szolgálati idő.