A LogMeIn a csúcsra tör
A magyar gyökerű LogMeIn informatikai vállalat a várakozásoknál is jobb, 83,3 millió dollár (23,3 milliárd forint) árbevételt ért el a július végéig tartó második negyedévben, ami 28 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A korrigált adózás előtti eredmény 21,4 millió dollár lett, 14,6 millió dollárral haladta meg az előző évit. A cég optimista várakozásai szerint a harmadik negyedévben 84,2-84,7 millió dollár közötti, míg az egész évre 333-335 millió dolláros bevételre számít.
A Magyarországon 370, világszerte ezernél is több embert foglalkoztató cég fejlesztői részlegének jelentős része Magyarországon működik, és folyamatosan, éves szinten átlagosan 20 százalékkal nő foglalkoztatotti létszáma. A LogMeIn a közelmúltban egyesült a Citrix GoTo nevű cégével, aminek köszönhetően tovább gyarapodott távelérésre specializálódott portfóliója. A cégnél Magyarországon a főváros mellett Szegeden és Debrecenben döntő többségében informatikus dolgozik. A LogMeIn IT megoldásai olyan partnereket szolgálnak ki a globális piacon, mint a HP, Microsoft, Walmart, GE, vagy KFC – áll a tájékoztatásban.
A héten mi is is ott jártunk, és betekintést nyerhettünk a vállalat kulisszái mögé, és megnézhettük az új szinteket is. Itt jártunk rovatunkból csütörtökön kiderül, milyen környezetben dolgoznak a fejlesztők, és láthatjuk, hogy egy jól megtervezett iroda milyen produktivitást vált ki a munkavállalókból.




