Megvannak az idei Employer Branding Award 2016 győztesei!
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben második alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Az MPRSz Employer Branding Tagozata (EB Tagozat) a pályázatot azzal a célkitűzéssel hirdette meg, hogy a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazza, bemutassa és megismertetesse a szakmai közönséggel. A díj segít összegyűjteni és közzétenni a legjobb gyakorlatokat annak érdekében, hogy munkahelyeink minél örömtelibbek, egészségesebbek, igényesebbek és jövedelemtermelőbbek legyenek.
„Meggyőződésem szerint az úttörőké a főszerep általában az élet minden területén, így van ez az Employer Branding esetében is. A pályázat kapcsán is azt tapasztalhatjuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a munkáltatói márkaépítés iránt, hiszen egyre több munkáltató néz szembe bevonzási és megtartási kihívásokkal, immár nem csupán szellemi, hanem fizikai pozíciókban egyaránt. Az MPRSZ EB Tagozatának céljai között szerepel a kommunikációs és HR szakma közelítése, általános szakmai edukáció és keretrendszer biztosítása, valamint a tudatos munkáltatói márkaépítés elterjesztése a magyar munkáltatók körében. Ennek egyik fontos eleme az Employer Branding Award” – mondta el Kádár Balázs, az MPRSz Employer Branding Tagozat alapítója, vezetője és elnökségi tag.

„Nagy öröm számunkra továbbá, hogy a pályázatok egyre magasabb színvonalról és átgondoltságról tesznek tanúbizonyságot. A minősítéssel azt szeretnénk elérni, hogy mutatkozzanak be a legjobbak KKV és nagyvállalati kategóriában, így állítva mércét versenytársaiknak, valamint a magyar munkáltatók többségének. Jövő évben egy új, izgalmas másik díj kiírása is várható a témában” – tette még hozzá.
A szakmai zsűri alapos munkát végzett, 8 szempont mentén értékelte a pályázatokat és egyértelműen megnevezte a legjobbakat.
Az idei zsűri tagjai voltak:
Hinterstein Anikó (Magyar Telekom-Deutsche Telekom AG) – HR marketing consultant Hungary & Macedónia, Siska Katalin (Groupama Biztosító) – humánerőforrás ügyvezető igazgató, Vogronics Krisztina (Phoenix Pharma) – HR és kommunikációs vezető, Bocskai István (OTP) – PA és belső kommunikációs vezető, Szűts Ildikó (Országos Humánmenedzsment Egyesület) – elnök, Pajor Mariann (Egis) – belső kommunikációs osztályvezető, Bene Nikolett (Spar) – marketingvezető, Szabó Sylvia (GE Global Operations) – kommunikációs vezető, Hőgyes Szabolcs (Provident) – HR manager és Kádár Balázs (Bindermann) – MPRSz Employer Branding Tagozat vezetője és elnökségi tag.


A győztesek
A példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díja 2016 díjat két kategóriában hirdették meg: középvállalat (KKV) (50 – 500 fő); valamint nagyvállalat (500 fő -).
A fődíjat nagyvállalati kategóriában a Generali Biztosító, a KKV-kategóriában pedig a Profession.hu vihette haza. Az arany fokozat nagyvállalati elismerése a Groupama Biztosítóhoz és a VELUX Magyarországhoz került. Az ezüst fokozatot három cég szerezte meg: az iQor Global Services Hungary, a Magyar Telekom és a Vodafone Shared Services Budapest. A bronz fokozatot összesen öt nagyvállalat érdemelte ki, a Budapest Bank, a HEINEKEN Hungária, a LIDL Magyarország, az NN Biztosító és a Rossmann Magyarország.
Az Employer Branding Award 2017 kiírása ez év őszén várható.




