Zöld beruházás az SZTE-n

A beruházás elkészülte után akár 30 százalékot is spórolhat az intézmény a gázfűtés költségeihez képest, ami az egyetemnek éves szinten 80-100 millió forint közötti megtakarítást jelent.      Kedden délelőtt mutatták be a sajtó képviselőinek a Szegedi Tudományegyetem és a kivitelező cég képviselői azt a nagyszabású beruházást, amelynek keretében újszegedi és szegedi termálkör létesül az […]

A beruházás elkészülte után akár 30 százalékot is spórolhat az intézmény a gázfűtés költségeihez képest, ami az egyetemnek éves szinten 80-100 millió forint közötti megtakarítást jelent.     
Kedden délelőtt mutatták be a sajtó képviselőinek a Szegedi Tudományegyetem és a kivitelező cég képviselői azt a nagyszabású beruházást, amelynek keretében újszegedi és szegedi termálkör létesül az SZTE, az SZBK, valamint az NGSZ részvételével.

Araszol előre a „zöld egyetemek” rangsorában a szegedi

A helyszínen Majó Zoltán, az egyetem gazdasági és műszaki főigazgatója elmondta, az intézmény 2010-ben hirdette meg a „zöld egyetem” programot, amelynek keretében igyekszik nagyobb hangsúlyt fektetni a környezetbarát megoldások, technológiák alkalmazására, a környezettudatos szemléletmód terjesztésére. Tavaly a „zöld egyetemek” világrangsorában a Szegedi Tudományegyetem az 52. helyet, az európai egyetemek rangsorában pedig a 15. helyet foglalta el. A projekt egyik eredménye lehet, hogy a nemzetközi rangsorban az SZTE még előkelőbb helyre kerüljön. 

Majó Zoltán közölte, a belvárosi termálkút az épülő 265 ágyas magkórház, a meglévő 410 ágyas klinika és a sürgősségi betegellátó osztály fűtését fogja teljes egészében meg oldani. 

Nyílt közbeszerzéssel választottak szolgáltatót

A nyílt közbeszerzési eljáráson kiválasztott Geotermikus Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Péter Tamás Szeged egyik legjelentősebb megújulóenergia-hasznosítási projektjétől elmondta: az épülő új klinika melletti parkban megkezdődött az első termálkút fúrása. Két héten belül pedig megkezdődik a távvezetékek és a hőközpont kiépítése is. Újszegeden, a kisstadion területén létesül majd termálkút, amelyhez két visszasajtolókút is kapcsolódik, akárcsak a belvárosi létesítményhez.

A tervek szerint a két kaszkádrendszert másfél év múlva, 2014 őszére adhatják át, s összesen 36 intézmény fűtését tudják majd biztosítani az új rendszerrel. Az érintett egységekben a gázfűtés 80 százalékát váltják ki megújuló energiával, ami nemcsak jelentős költségmegtakarítással jár, hanem környezetvédelmi szempontból is előremutató. Az idei fűtésszezon kezdetére a klinika melletti termálkútnak már üzemelnie kell, míg az újszegedi a jövő évi fűtésszezonban kapcsolódhat be a szolgáltatásba.

Páratlan termálkincset rejt a föld mélye a Dél-Alföldön
Kóbor Balázs geológus kiemelte, a Dél-Alföldnek páratlan esélyt kínál a felsőpannon homokkőrétegben rejlő termálkincs, amelyhez Szeged esetében 170 ezres fogyasztópiac társul. A szakember elmondta, a megindult beruházás során létrejövő 2 ezer méter talpmélységű kutak elvárt vízhozama 80-90 köbméter/óra, a vízhőfok pedig 90 Celsius-fok lesz. A kapacitásuk 6-6,5 megawatt, ennek mintegy kétharmad hőteljesítményét hasznosítják ténylegesen. 

A fűtési költségek egyharmadát takaríthatják meg
A tervezett megvalósítás költségvetése 3 milliárd 254 millió forint. A szakemberek úgy számolnak, a technológiából adódóan a csökkenő gázfelhasználás mellett a kazánok és a hő-távvezetékek veszteségei is kiküszöbölhetők, így a jelenlegi gázfűtés költségeihez képest 30 százalék körüli megtakarítás várható, ami éves szinten 80-100 millió forint közötti összeget jelenthet. A Szegedi Tudományegyetem, mint a konzorcium gesztora a rendszer közel 80 százalékos felhasználója lesz.

A kaszkádrendszer működése

A geotermikus kaszkádrendszer úgy működik, hogy a termálkútból nyert 85-90 Celsius-fokos víz hőszigetelt csővezetéken jut el az épületekbe. Ott – a kazán helyett – a meglévő fűtési rendszerbe beépített új hőcserélőn keresztül felmelegíti az épület fűtővizét. Ezzel az épület fűtése az időjárástól és a meglévő fűtési rendszer jellemzőitől függően részben vagy egészben biztosított. Amennyiben többlethőigény jelentkezik, akkor az automatika önműködően bekapcsolja a kazánt, amely a termálvíz által már felmelegített rendszerben keringő fűtővizet a szükséges hőmérsékletre fűti fel.

SOCIAL BOX