Ez a negyedév csak a második legsikeresebb volt

Ha a forgalmat nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy remekelt az Apple, hiszen egy százalékkal növelni tudta árbevételét, amely így minden idők legmagasabbika lett. Ha a nyereséget vesszük, akkor viszont az látszik, hogy véget ért az IT-cég tündérmeséje, 22 százalékkal esett vissza a profit, és a legendás árrés kezd az iparági átlaghoz közelíteni. A romló profitráta […]

Ha a forgalmat nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy remekelt az Apple, hiszen egy százalékkal növelni tudta árbevételét, amely így minden idők legmagasabbika lett. Ha a nyereséget vesszük, akkor viszont az látszik, hogy véget ért az IT-cég tündérmeséje, 22 százalékkal esett vissza a profit, és a legendás árrés kezd az iparági átlaghoz közelíteni. A romló profitráta egyébként már az előző negyedévben is látszott, ez pedig sokak szerint nem sok jót jelent a jövőre nézve.
Az elemzők a július 23-i gyorsjelentés előtt az utóbbi véleményt tették magukévá, azzal tetézve az előrejelzéseiket, hogy még a véglegesnél is alacsonyabb nyereséget vártak. A tőzsdezárás utáni úgynevezett after trading szakaszban ennek megfelelően a pozitív meglepetésre reagálva igencsak megugrott 5 százalékos pluszt is mutatott a cég árfolyama, majd némileg szelídülve 3 százalék feletti pluszban stabilizálódott. Más kérdés, hogy a 10 hónappal ezelőtt elért történelmi csúcsához képest 40 százalékot zuhant a részvények árfolyama.

Ami a konkrét számokat illeti, a harmadik pénzügyi negyedévében a társaság profitja 6,9 milliárd dollárra csökkent, ami részvényenként 7,47 dollárt jelent. A Thomson Reuters által összeállított elemzői konszenzusban 7,32 dolláros várakozás állt. Az Apple bruttó árrése szintén jobb lett a vártnál, a legutóbbi negyedévben 36,9 százalékot tett ki, igaz korábban ennél jóval magasabb, 42,8 százalékos volt. A vállalat forgalma  35,3 milliárd dollárt ért el, míg az elemzői várakozás 35 milliárdról szólt.

Az elemzők többségének jóslata ott csúszhatott el, hogy a vállalat a 26-27 milliós várakozással szemben 31,2 millió iPhone-t értékesített, igaz a forgalom elsősorban az USA-n kívüli piacon élénkült. Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy nem a topkategóriás, hanem az olcsóbb iPhone 4 húzta felfele a forgalmat. Az Apple iTunes áruházának forgalma is meglepően jól alakult, hiszen 29 százalékkal ugrott meg az árbevétel.

Csalódást keltő volt ugyanakkor az iPadek értékesítése, már csak azért is, mert ezen a soron komoly visszaesést szenvedett el az Apple. A 14,6 millió táblagép önmagában is komoly csalódás, hiszen 14 százalékos visszaesést jelez a bázis időszakhoz képest, tetézte a bajt, hogy az elemzők kedvezőbb számokra készültek. A gyengélkedő PC piac éreztette a Mac-ek esetében is magát, hiszen ezen termékcsoport forgalma 5 százalékkal csökkent, ami viszont összhangban állt az elemzők előrejelzésével.

Az Apple továbbra is elképesztő, 146,6 milliárd dolláros összegen ül, igaz ennek nagyobbik része 106 milliárd dollár (vélhetőleg adózási okok miatt) külföldön van.

SOCIAL BOX