Szenzáció! Budapesten épül a világ legmagasabb felhőkarcolója!

Zaha Hadid tervei alapján Józsefvárosban épül fel a világ legmagasabb felhőkarcolója, amely mintegy két kilométer magasságával verné a manhattani, a hongkongi és az összes dubaji magasépületet. A felhőkarcoló neve az Abszolút Marhaság nevet fogja viselni, és pontosan 123 évig építik majd antarktiszi pingvinek és kardfogú bálnák közreműködésével. Mivel olyan magasságban már a természet az úr, […]

Zaha Hadid tervei alapján Józsefvárosban épül fel a világ legmagasabb felhőkarcolója, amely mintegy két kilométer magasságával verné a manhattani, a hongkongi és az összes dubaji magasépületet. A felhőkarcoló neve az Abszolút Marhaság nevet fogja viselni, és pontosan 123 évig építik majd antarktiszi pingvinek és kardfogú bálnák közreműködésével. Mivel olyan magasságban már a természet az úr, ezért a felhőkarcoló tetejére egy komplett felhőzavaró tudományos intézetet is telepítenének, amelyet villámágyú arzenállal szerelnek fel, hogy a gyülekező felhőket elzavarják. A hasznos alapterület összesen 5 millió négyzetméter lesz, amelyből az irodafunkció 345 emeletet foglal magában, mindemellett hat darab hatcsillagos és hét darab hétcsillagos szálloda is helyet kap. 130 emeleten 23 bevásárlóközpont fog üzemelni, továbbá 13.000 apartman is kialakításra kerül. A bérleti díjak csupán 1000 euró/m2-t kóstálnak, amelyet egy startup vállalkozás lazán kicsenget, és még utána is marad pénze babzsákra és okostelefonra.

A projekt keretében atombombával elsimítják a terepet, hogy az újjászületés jegyében főnixmadárként emelkedjen ki a magyar ugarból a 23. század. Ami a finanszírozást illeti, a globális bankszektor felsorakozott a projekt mögé, jelentette be Zaha Hadid személyi titkára, aki bulvárlapok szerint szabadidejében a világhírű építésznőnek pulóvert kötöget. A hitelintézetek annyira megkedvelték Budapestet, hogy a kamatmarzs helyett negatív kamatban gondolkodnak, és hajlandók a teljes hitelösszeg két százalékát évente befizetni az ENSZ Afrika felemelkedéséért szervezet korrupcióellenes kampányának előkészítő munkálataira. Örömmel csatlakozunk ehhez a fantasztikus projekthez, amelynek jelentősége a kínai nagy falhoz és a piramisokhoz mérhető csupán, magyarázta az Egyesült Bankszövetség európai alelnöke. Majd hozzátette, hogy több tagjukat megríkatta a projekt, hiszen ennél értelmetlenebb és fölöslegesebb tervvel még életükben nem találkoztak.

A tervek szerint a lebontandó városnegyedekben lakókat hiperszuper lakásokba telepítik a Hortobágyra, ahol nyugat-európai szakértők szerint mostanában úgyis csak pigmeusok és tahiti menekültek laknak nagy szeretetben egy hangyafészekkel. A projekthez kapcsolódóan két év alatt megépítik az ötös metrót, amely Párizzsal köti össze Budapestet, és először itt állítják üzembe az új kínai lézervonatot, amely 1000 km/órás sebességgel fog száguldani. Mivel ezután majd folyamatosan mozog a föld, ezért lebontják a világhírű szecessziós belvárost is, helyét sóval hintik be, hogy semmi se zavarja a fejlődést. További tervek születtek már a 13-as metróra is, de egyelőre még nem egyeztek meg a felek abban, hogy a busmanok vagy a tűzföldi indiánok finanszírozzák-e, és a Marsig vezessék a vonalat avagy egyenesen célozzák meg a Szaturnusz meteorfelhőjét.

Az Abszolút Marhaság a fenntarthatóság és környezettudatosság mintája lesz az egész világon, hiszen az acélvázat balatoni náddal helyettesítik, a homlokzat, a válaszfalak, a födémek pedig cseppfolyós levegőből készülnek, amelyek egyszerre lesznek légiesek és fluidok. Zaha Hadid tervei szerint a felhőkarcoló világkörüli utazásra indulna, hogy az összes földlakó megismerkedhessen a projekttel, amely az emberiség történelmének kvintesszenciája lesz. Se szeri, se száma a fantasztikus megoldásoknak, hiszen többek között nem lesz sem áram-, sem gázszolgáltatás, ha leszáll az est, akkor mindenki aludni tér, illetve minden személy havonta három gyertyát igényelhet születésnapi zsúrok, céges bulik és otthoni szülések alkalmával. Vízvezeték sem csúfítja majd az átlátszó épületkolosszust, hiszen hatalmas műnyelveket feszítenek ki az erkélyekre, amelyek a folyamatos lefetyelés során kinyerik a levegő páratartalmát.

A tervpályázat vesztesei sem szomorkodhatnak, hiszen arab befektetők építhetnek vízálló atomerőművet a Balaton közepébe a Sajkodi öböl mentén, indiai szegénylegények pedig az érinthetetlenek kasztjából egy semmibe vezető alagutat fúrnak a Hortobágy alá, hogy a Józsefvárosból odatelepítendő lakók – ha már nagyon perzsel a nap, és a mutálódott túzok nagyon agresszív – elbújhassanak a föld alá.  Még említsük meg a legfrissebb hírt, miszerint az Európai Unió faképnél hagyva Brüsszel városát, ide kívánja telepíteni a központját, hiszen ahogy a szóvivő kijelentette, a mintegy 211 emelet kibérlésével tiszteletüket akarják kifejezni Magyarország iránt, hogy immár három éve sikerül a deficitet 3% alatt tartani.

Zaha Hadid a sajtótájékoztató végén elárult még egy utolsó infót. Itt építenek először tízcsillagos szállodát, amelyet megközelíteni majd kizárólag a közeli Kálváriadombról induló  120 m2-es sífelvonóval lehet. Amíg a milliárdos turisták az időviharral ellátott sífelvonóval utaznak, a tízperces út alatt olyan százperces hollywoodi filmet tekinthetnek meg, amelyeket majd csak a 22. században forgatnak le. Továbbá tojásaikból kikeltett tirannoszauruszok szórakoztatják a látogatókat, akik cirka tíz millió dollárért rögtön rendelhetnek is az alomból. Továbbá a kirendelt londinerek kérésre eljátsszák a második világháborút, a tatárjárást vagy éppen a Falklandi inváziót. De csitt, kiáltott fel ekkor a pulóvert kötögető személyi titkár, kezdődik az építésznő kedvenc esti meséje, és kikapcsolta a projektort.

(Sajnos látványtervekkel még nem szolgálhatunk, mert azokat hipnózisban készíti majd Zaha Hadid, de hetek óta nem találja a terapeutáját.)

Április elsején útjára indult a realista.hu, az ingatlanpiac első számú portálja. Olvassák, terjesszék, klikkeljék! Ja és kellemes április 1-t mindenkinek:-)

SOCIAL BOX