Beindult a motor! Hatalmas ingatlanfejlesztések Budapesten

Már 2014 is részben fordulópontnak számított az irodafejlesztési piac aktivitását tekintve, és ki-ki vérmérséklete szerint jellemezte a tavalyi évet, mindenesetre a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) adatai szerint 2014-ben 68 ezer négyzetméternyi irodaterület került átadásra. Bár ez a szám jócskán elmarad a néhány évvel korábbi számoktól, hiszen 2006 és 2010 között csaknem egy millió […]

Már 2014 is részben fordulópontnak számított az irodafejlesztési piac aktivitását tekintve, és ki-ki vérmérséklete szerint jellemezte a tavalyi évet, mindenesetre a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) adatai szerint 2014-ben 68 ezer négyzetméternyi irodaterület került átadásra. Bár ez a szám jócskán elmarad a néhány évvel korábbi számoktól, hiszen 2006 és 2010 között csaknem egy millió négyzetméterrel nőtt az új spekulatív irodaterületek nagysága (1,6 millióról 2,54 millióra), ellenben az elmúlt négy évhez viszonyítva előrelépés történt, hiszen 2010-2014 között alig 150 ezer m2-nyi növekménnyel számolhattunk.

2014 végén a teljes budapesti irodaállomány (beleértve a spekulatív és saját tulajdonú épületeket is) 3,24 millió négyzetméterre emelkedett, és a növekvő keresletet jól jelzi, hogy a korábbi 20% fölötti üresedési ráta már a múlté, és 2014 végére 16,2%-ra csökkent. Bár 2015-ben sem fog felrobbanni a piac, hiszen túl sok új épületet nem fognak átadni – bár éppen júniusban vette birtokba a GE a Váci Greens újabb irodaházát –, az épülő házak és a bejelentett projektek élénkülést feltételeznek. Ráadásul a CBRE adatai szerint a magyarországi ingatlan-befektetési forgalom majdnem megtriplázódott 2015 első negyedévében, az éves forgalmat pedig 700-800 millió euróra becsülik.

Mennyi épül végül?

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke a Váci Greens új 18 ezer négyzetméteres „C” épületének átadóján elmondta, hogy ma 90 SSC-vállalat működik Magyarországon közel 34 ezer kollégát foglalkoztatva. De ennél jóval fontosabb, hogy az elkövetkezendő két évben 15-20%-os bővülésben bízhatunk. Nehéz persze számokban gondolkodni, de játszunk el a gondolattal, hogy 3 éven belül 15 új SSC nyílik Magyarországon, köztük 12 Budapesten, amelyek átlagban 5000 négyzetméteres munkahelyeket vesznek birtokba. Vagyis máris 60 ezer négyzetméternyi új irodaigénnyel találkozhat a budapesti piac, hiszen köztudott, hogy több ezer négyzetméteres, egybefüggő modern irodateret találni a magyar fővárosban igazi művészet. Mindemellett a kkv-szektor is erősödik, és lehetőség szerint egyet előre lép a munkahelyeik színvonalát illetően.

A szakértők még tavaly év vége felé arra tippeltek, hogy 2017-ig nagyjából 100 ezer m2-vel nőhet a modern irodaállomány Budapesten. Persze kérdéses, hogy milyen típusú fejlesztésekről beszélünk: BTS, jelentős előbérlettel rendelkező spekulatív fejlesztés avagy székház-projekt, hiszen más és más igényeken alapulnak ezek a tervek, de végső soron mégis csak az építőipart és az ingatlanpiacot stimulálják. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (IFK) még 2014-ben úgy nyilatkozott, hogy tagszervezeteik kezdődő vagy befejeződő irodafejlesztései 210 ezer négyzetméter összterületen zajlanak, amelyek az újabb bejelentett projektekkel együtt kezdenek világossá válni.

Váci út

A Váci úti irodafolyosó jelenleg a hazai irodapiac alfája és omegája, ezért mi is kezdjük ezzel. Az Atenor a terveknek megfelelően átadta a Váci Greens 18.000 négyzetméteres „C” épületét, amit a GE vett birtokba, miután már az „A” épületben is jelentős területeket bérelt.  A 24 ezer m2-es „B” épület esetében jövőre lesz az átadási ceremónia, amikor az irodapark épületeinek bérbeadható összterülete eléri az 55.000 négyzetmétert. Ráadásul eredetileg az Atenor 5 épületben és nagyjából 100.000 m2-ben gondolkodott, most azonban Stéphan Sonneville, az Atenor Group vezérigazgatója bejelentette, hogy az irodaparkkal szomszédos telket is megvásárolták, ahol felépül majd az „F” irodaház is, így összesen immár a campus 135 ezer négyzetméternyi irodaterülettel számol.

A Skanska számára szintén nagy lökést adott a Green House sikere, hiszen a teljesen bérbeadott épületet tavaly értékesítették, miután számos nemzetközi díjat zsebelt be a zöld ingatlanfejlesztés. A 26 ezer m2-es Nordic Light alapkőletételére áprilisban került sor, a megvalósítást pedig két fázisban tervezik: az első fázis 6.600 négyzetméternyi, míg a második fázisban elkészülő épület 19.600 m2-nyi bérleményt biztosít majd. A komplexum már megszerezte a LEED Gold előminősítést, amelynek előnyeit jövőre élvezhetik majd az első bérlők.

De itt kell megemlítenünk a HB Reavis-t is, amely a Váci Corner Offices megépítésével debütált a hazai piacon, és úgy tűnik, hogy ők sem szeretnének kimaradni a gazdasági fellendülésből. A minap jelentették be, hogy a közeljövőben tervezett nagyléptékű irodafejlesztésükhöz 3 hektár nagyságú telkeket vásároltak meg a Váci út mellett, hogy előkészítsék több mint 120 ezer m2-nyi bruttó bérbeadható területtel rendelkező új irodafejlesztésüket.

Wing

Még mindig a Váci úton járunk, hiszen a Lehel téri piac mellett a Wing is egy irodafejlesztési projektbe kezdett. A V17 irodaház munkálatai tavaly szeptember óta javában zajlanak, a mintegy 13 ezer négyzetméteres ingatlan az év végére éri el a szerkezetkész állapotát. A tulajdonoknak a bérbeadható terület közel 70%-ára aláírt bérleti szerződésük van, az átadást pedig 2016 nyarára tervezik.

De a Wing ennél jóval nagyobb megbízást nyert el, hiszen a Magyar Telekommal megállapodást írtak alá a társaság új, 60 ezer m2-es székházának megépítéséről és hosszú távú bérletéről, illetve a legjelentősebb budapesti iroda-ingatlanjainak eladásáról. Az építési munkálatok előreláthatólag 2015 negyedik negyedévében kezdődnek meg, és a Magyar Telekom a tervek szerint 2018 második félévében költözik be a T-Systems Magyarországgal együtt a Fradi stadion mellé a Könyves Kálmán körúton.

Futureal

A Futureal sem panaszkodhat, hiszen meglehetősen mozgalmas évek elé néznek. Már jól ismert, hogy a Budaörsi út kivezető szakaszán, Dél-Buda kapujánál, Őrmezőn egy olyan komplex városrehabilitációs projekt zajlik, amibe nem csak infrastruktúra-, hanem kereskedelmi ingatlanfejlesztések is tartoznak. A kelenföldi pályaudvarnál kialakítandó intermodális közlekedési csomóponthoz csatlakozva épül fel a Budapest ONE irodaközpont. A 4-es metró végállomásánál a 70 ezer négyzetméteres ikonikus irodapark első ütemének munkálatai 2015 második félévében vagy 2016 elején indulhatnak meg. A közelben pedig az Etele City Center bevásárlóközpont épülhet meg, ami igazi újdonság, hiszen jelenleg mindössze 3-4 plázafejlesztés van tervben Budapesten.

A Futureal azonban a Corvin Sétányon is érdekelt, hiszen a tavaly elkészült 6200 m2-es Corvin Corner után nemrég érkezett a szenzációs bejelentés, miszerint a Nokia Networks magyarországi vállalata Józsefváros újjávarázsolt negyedébe költözik. A 25 ezer négyzetméteres székház kivitelezése év eleje óta nagy lendülettel halad, és ezzel megkezdődött a nagyszabású Corvin Sétány program keleti lezáró tömbjének a beépítése.

További fejlesztések

A tervek szerint hónapokon belül megkezdődik Dél-Budán a Bartók Udvar második ütemének fejlesztése, amellyel mintegy 17.000 négyzetméternyi területtel bővül a fővárosi modern bériroda-állomány. A tulajdonos-fejlesztő InfoGroup cégcsoport 4,8 milliárd forintból valósítja meg a beruházást. Az irodapark jelenleg A” és „B+” kategóriás irodaházakból álló együttesében 10.500 m2 irodaterületet és 4.000 m2 kereskedelmi- és raktárterületet kínál.

De a Szabadság téren az 1905-ben átadott, Alpár Ignác által tervezett Tőzsdepalota is megújulás előtt áll, hiszen tavaly tavasszal kezdték meg a 100 millió eurós felújítást, amelynek eredményeként közel 27 ezer négyzetméternyi iroda- és 8 ezer m2-nyi kereskedelmi tér jön majd létre. Az épületegyüttest közel 10 esztendeje vásárolta meg 4,5 milliárd forintért a Tippin Corporation, és az átadást 2017-re tervezik.

A Raiffeisen Evolution – amely a Kacsa utcai Residence Irodaházakat is jegyzi – a Kerepesi úton az Aréna Plaza közelében egy 64 ezer m2-nyi üzleti központot szeretne megvalósítani K27 – Kerepesi Business Center néven. A gigaprojektben elsőként egy négycsillagos hotel épülhet fel, míg az irodaterületek több fázisban készülhetnek el nyilvánvalóan a bérlői tárgyalások sikere függvényében.

Állami fejlesztések

A magánberuházások mellett az állam sem tétlenkedik, hiszen a Kormány 1199/2015. határozata alapján számos fővárosi fejlesztési projekt kap támogatást a 2014-2020-as európai uniós ciklusban. Az elkövetkezendő időszakban tervezett beruházások között számos vasúti infrastrukturális fejlesztés található, ezek közül két ingatlanegyüttes emelkedik ki, így a Nyugati és Keleti pályaudvar épületeinek felújítását nevesítették. Emellett a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítását is tervezik, bár továbbra is találgathatjuk, hogy ez metróhosszabbítást vagy önálló vasútvonal-fejlesztést jelent majd.

A már említett Budaörsi úthoz kapcsolódó M1-M7 csomóponti fejlesztés emelkedik ki, amelynek része a kelenföldi intermodális csomópont megépítése, akárcsak az egyes villamos vonalának meghosszabbítása az Etele térig. Az M3 metróvonal felújítása is felkerült a listára, illetve villamosvonalak is szerepelnek a projektek között, így a Külső Bécsi úti vonal, valamint a Keleti és Újpalota közötti szakaszt említik. Kiemelhetjük még a Margitsziget integrált fejlesztését 10 milliárd forint értékben, valamint a Városháza épületének korszerűsítését. A Dagály Úszócentrum és az Új Puskás Stadion pedig köztudott tény, az olimpiai pályázatoz kapcsolódó projektek pedig már a jövőt idézik.

 

 

 

SOCIAL BOX