20 éves a TriGranit, Közép-Európa egyik vezető ingatlanfejlesztője
A TriGranit még a magyar ingatlanpiac rendszerváltás utáni hőskorában alakult meg, és már akkor jelentős volumenű fejlesztéseivel várt ismertté. A Demján Sándorhoz köthető cég Budapesten a rozsdaövezetekben alkotott nagyot, több új városközpontot hozott létre. Az első barnamezős beruházás a 194.000 négyzetméteres multifunkcionális WestEnd City Center volt, amelyben bevásárlóközpont, hotel és irodaépületek is megtalálhatók. A Finta József tervei alapján elkészült ingatlanegyüttes a mai napig versenyképes szolgáltatásokkal és esztétikai megjelenésével van jelen a budapestiek életében.
Később a Soroksári úton szintén barnaövezetben egy másik városközpontot is létrehozott Millennium City Center néven, ahol elsőként 2001-ben megnyílt az új Nemzeti Színház, majd 2006-ban átadták a Művészetek Palotáját. A Duna partján megépült a 310 luxuslakást tartalmazó Duna-Pest Rezidenciák, a négy egységből álló Millennium Towers irodakomplexum és a K&H Bank székház. Folytatva a sort idén kezdődnek a 37 ezer m2-es Millennium Gardens irodaház kivitelezési munkálatai. A cégcsoport a projektterületen az elmúlt évtizedben 360 ezer m2-nyi fejlesztést valósított meg.
A magyar TriGranit az idők során igazi nemzetközi vállalattá nőtte ki magát, amely Közép-Európa több országában is aktív alakítója a helyi ingatlanpiacnak. A budapesti gyakorlatnak megfelelően máshol is multifunkcionális projektet valósított meg, elég ha csak megemlítjük a szlovák Polus City Centert (2000), a katowicei Silesia City Centert (2005) vagy éppen a krakkói Bonarka City Centert (2009).
Az évek folyamán a TriGranit teljes körű ingatlanfejlesztési és üzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó vállalattá vált, portfóliója számos ingatlantípust lefedett (pl. retail, iroda, lakóépület). A 2008-2009-es pénzügyi világválság alatt a TriGranit stratégiát váltott, és a hangsúlyt bevásárlóközpontok és „A” kategóriás irodakomplexumok fejlesztésére helyezte. A cég célja ezzel a diverzifikáltság mértékének csökkentése volt, ennek köszönhetően a válság éveiben is évente adtak át új projekteket. A 2015-ös TPG tranzakcióval, egy nagy multinacionális befektető révén, a TriGranit az európai ingatlanpiac egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát.
Tavaly jelentős tranzakciókat realizált, hiszen 175 millió euró értékben értékesítette a budapesti Millennium Towers irodakomplexumot, amely a magyar irodapiac mindenkori legnagyobb eladása volt. Lengyelországban is kötöttek egy gigadealt, hiszen eladták a krakkói Bonarka City Center bevásárlóközpontot. Emellett a vállalat átadott két irodaépületet összesen 20.000 négyzetméter bérbeadható területtel a krakkói Bonarka for Business irodakomplexumban.
Idén is számos fejlesztés indul el. A már említett Millennium Gardens a Duna parton épül a MÜPA és a leendő Kongresszusi Központ szomszédságában. Emellett a krakkói Bonarka for Business (B4B) irodakomplexum nyolcadik, 10.000 négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező „H” épületének, valamint a szlovákiai 13.000 m2 bérbeadható területtel rendelkező Lakeside Park második fázisának fejlesztésének indítását tervezi a vállalat. A jövőben a cég fejlesztési és akvizíciós tevékenységét elsősorban a visegrádi országokra fókuszálja.
Kövesse a realista.hu hírportált a Facebookon, Instagramon, Linkedinen.