Harlem születése és bukása – A nagy ingatlanspekuláció Manhattanben
A tizenkilencedik század utolsó évtizedeiben úgy tűnt, hogy Harlem lesz New York paradicsoma. Korábban egy elhanyagolt és elhagyott terület volt, majd egy csapásra a hatalmas mértékű betelepülés során többek között 200 ezer zsidó és 150 ezer olasz érkezett a negyedbe, majd némi fekete lakosság is megtelepedett. Ekkor városszinten tervbe vették, hogy a felső-közép és a középosztály igazi mintavárosa lesz a terület, egyfajta exkluzív lakónegyed.
Akárcsak Budapest, New York is az 1870-es években fejlődött gőzerővel világvárossá. 1880-ban Manhattan lakossága meghaladta az egymillió főt, a gazdaság robbanásszerű fejlődése tömegeket vonzott a sziget kertes övezeteibe. Ráadásul ekkoriban a magasvasút is elérte Harlemet. Az 1910-es évekig hatalmas ingatlanbumm dübörgött Harlemben, egy új várost húztak fel a semmiből. Persze a konjunktúra megdobta az árakat, míg egy munkáscsalád átlagosan 15 dollárnyi lakbért fizetett, addig Harlemben havi 80 dollár volt a beugró. Minden csodálatosnak tűnt, a jövő pedig rózsaszín álmokban manifesztálódott.
Aztán jött a rémálom. Persze, hogy az ingatlanpiacról van szó. A nagy harlemi telek- és ingatlanspekuláció szétrombolt mindent. De haladjunk sorjában. A spekulánsok, akik az új földalatti megépülése után szakítani akartak, felvásárolták a még parlagon heverő területeket, különösen a tervezett földalatti állomások környéke számított slágerhelyszínnek. A századforduló idején mindenki meg volt győződve arról, hogy pár év alatt a befektetések értéke megkétszereződik vagy megháromszorozódik. A menőbb bérházakba már lift is került. Adták-vették a házakat, szinte hetente-havonta új tulajdonosnál kötöttek ki az épületek.
Aztán 1904-ben bekövetkezett a krach, akkora mennyiségben kerültek lakások a piacra, hogy nem tudták már azokat megtölteni lakókkal, ráadásul a metró csak jó pár évvel később érte utol az újonnan felhúzott házakat, így azok üresen kongtak. Illetve az igényes lakások bérleti díjait sem tudták megfizetni tömegesen. Emiatt a tulajdonosok levitték az árakat, sőt, több hónapos ingyenperiódusokat is kínáltak. Az ingatlanpiac mennyből a pokolra jutott, és már hajlandóak voltak a tulajdonosok feketéket is beengedni a házaikba. Persze a színes bőrűek özönlöttek Harlembe. Sokan nem akarták levinni az árakat, hiszen nem hitték el, hogy a menő lakónegyedből fekete gettó lesz.
A tulajdonosok egy része szövetségbe tömörült, hogy megakadályozzák az általuk „néger inváziónak” nevezett folyamatot. 1907-1915 között számos szövetség alakult, hogy ellenálljanak, szinte háborús állapotok uralkodtak, gyűléseket tartottak, programokat dolgoztak ki, hogy megálljt parancsoljanak a fekete betelepülésnek. Olyan szintű faji ellenségeskedés vette kezdetét, amelyben még a fehér egyházközösségek is összevesztek a fekete egyházközösségekkel (pl. Harlemi Puritán Egyházközség vs St. James Presbiteriánus Egyházközség). Még egy fekete által működtetett mozit is be akartak záratni.
A józanabbak belátták, hogy nincs értelme fenntartani a háborús állapotokat, így többek között a 1920-as években a helyi Lafayette Színház kiváló fekete színészeiről lett ismert. Azért sem sikerült kiszorítani a feketéket, mert nem tudtak egyetlen egységes szervezetet kialakítani, amely az összes fehér háztulajdonos érdekét képviselte volna. Maradtak az elszórt, háztömbönkénti szerveződések a maguk egyéni érdekeivel. Akkoriban a rasszizmus mindennapos dolog volt, a fehérek nem tudták elképzelni, hogy feketékkel egy házban éljenek, ezért pánikszerűen szabadultak meg a lakásoktól és a házaktól.
1907 és 1914 között a feketék által belakott negyedben és a szomszédos utcákban a házak kétharmadától szabadultak meg jelentős veszteséggel. Ráadásul a feketék túlnyomó többsége szegény volt, ezért még jobban estek az árak. Az árzuhanást jól szemlélteti, hogy egy jó állapotú ingatlan ára a telek becsértékének alig felét tette ki. A végső bukást elkerülendő, a tulajdonosok egyre inkább kiadták a lakásaikat a feketéknek is.
Az ingatlanspekuláció persze nem csak itt Harlemben változtatta meg az etnikai arányokat, az USA más nagyvárosában is bekövetkezett egyes negyedek esetében ugyanez a folyamat. New Yorkban a változás törvényszerű volt, hiszen a déli államokból a metropoliszba áramló feketék valahol nyilvánvalóan nagyobb koncentrációban megjelentek volna.
Egyébként a feketék szocializációjában is nagy szerepet játszott a folyamat, hiszen az amerikai történelem során először feketék nagy számban minőségi, lifttel, esetleg telefonnal felszerelt házakban élhettek. 1914-ben már Harlem huszonhárom tömbnyi területén legalább 1100 házban laktak feketék mintegy 70-80 ezren. A korábbi fehér lakosság még a környékről is elköltözött, és 1930-ra már a Central Park északi széléig mintegy 200 ezer fekete élt Harlemben.