Ők lettek az év befektetői. A budapesti irodaházak is profitálnak
Tavaly a HIPA közreműködésével 96 beruházás révén 3,5 milliárd eurót hoztak a befektetők Magyarországra, amely több mint 17 ezer munkahelyet jelent. A túlnyomó többség, vagyis 36 befektetés az autóiparba érkezett. A befektetési ügynökség tavaly a Made in Hungary mellett az Invented in Hungary irányába mozdult el, ezért a magas hozzáadott értékű új munkahelyeket, magas technológiai színvonalat teremtő vállalkozásokat preferálják.
Thyssenkrupp
Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása elismerést kapta a Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft., amely folyamatosan bővíti magyarországi tevékenységét. A német konszern budapesti fejlesztőközpontja és győri futóműgyára után 2018-ban két újabb egységében is megindulhat a termelés: Jászfényszarun kormányrendszerek és hengerfejekbe integrált vezérműtengelyek, míg Debrecenben rugók és stabilizátorok készülnek majd. A cég 1999 óta működtet Budapesten szoftverfejlesztési központot a kormányművek számára több mint 500 fejlesztőmérnökkel, ahol az önvezető autókkal is foglalkoznak.
Mol-csoport
Az év legnagyobb volumenű bővítéséért a Mol Petrolkémiai Zrt. kapott elismerést. A Mol-csoport az eddigi legnagyobb magyarországi beruházását hajtja végre, a vállalat petrolkémia üzletága mintegy 1 milliárd euró értékben épít komplex vegyipari üzemet Tiszaújvárosban. Nem mellesleg a Mol új cégközpontot is épít a BudaPart városnegyedben a Lágymányosi öböl mellett. A cégcsoport munkatársai Budapesten számos épületben vannak szétszórva, és hát a mostani székházuk sem tud megfelelni a 21. század kihívásainak. A 2021-ben átadásra kerülő épületkomplexum igazi világszínvonalat fog képviselni, hiszen a terveket a Foster + Partners építésziroda szállítja, így garantált, hogy Budapest új ikonikus ingatlannal gazdagodik. Az új székház egy 120 méteres, 28 emeletes toronyépületből és egy hozzá csatlakozó 30 méteres pódiumépületből fog állni, ahol mintegy 2500 munkatárs kap majd helyet.
ZF Hungária
Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata a ZF Hungária Kft volt. A világ egyik legjelentősebb járműipari beszállítója, a német ZF közel 100 millió euró értékben bővíti egri egységét, amelynek eredményeként 770 új munkahely jön létre. A jelenleg 1000 fős vállalat a beruházással dolgozói létszámát majdnem megduplázza 2019-ig. Az új projekt révén teljesen új csúcstechnológiát hoz a ZF Magyarországra. Ez kedvező lesz a beszállító kis- és közepes cégeknek is, ennek a technológiának most 2 százalékos a magyarországi beszállítói hányada, de a ZF Hungária ezt az arányt rövid időn belül 15 százalékra akarja növelni.
BlackRock Hungary
Az év kiválósági központ beruházása ismerést a BlackRock Hungary Kft. kapta. A világ legnagyobb pénzügyi alapkezelője Budapestet alakította ki legújabb technológiai és innovációs központját. Az alapkezelő több mint 5 ezer milliárd dollárt kezel, ami a magyar GDP 42-43-szorosa, a világon egyedül az Egyesült Államoknak és Kínának van ennél nagyobb méretű gazdasága. A BlackRock a pénzügyi és üzleti folyamatok, technológiák, termékek fejlesztésének funkcióját, az ügyféladatok új módszertan szerinti kezelésének kifejlesztését és a kreatív marketinggel foglalkozó funkcióját is Budapestre hozta.
Először a Duna Towerben rendezkedtek be, de nemsokára a GTC által a Váci úton fejlesztett GTC White House-ba fognak költözni, ahol a Cushman & Wakefield közreműködésével 3.500 négyzetméter területet bérelnek, sőt, egy 7.700 m2 bővülési opcióval is rendelkeznek. Ha az összes szóban forgó területet kibérli a BlackRock, akkor az egész 21.500 m2-es irodaház mintegy felét fogja birtokba venni, amelyet a tervek szerint 2018 áprilisában adnak át. A White House különlegessége, hogy a csaknem százéves Felvonógyár loftos épületét egyesítik egy ultramodern irodaházzal Tima Zoltán tervei alapján.
Itron Labs
Az év K+F beruházója lett az Itron Labs Kft., amely Budapestet hozza létre az amerikai cégcsoport K+F és szoftverfejlesztő központját, ahol energetikai, vízügyi és smart city megoldásokat fejlesztenek. A központban elsősorban Software as a service (SaaS), azaz szolgáltatott szoftver termékek és megoldások fejlesztésén fognak dolgozni. Emellett a vállalat új és hatékonyabb energiagazdálkodási és erőforrás-menedzsment megoldások megismerését is célul tűzte ki, amellyel az Internet of Things (IoT) korában hozzájárulhat az okos-városok kialakulásának felgyorsításához. Ezen két kutatás-fejlesztési alprojekt megvalósulásával az Itron negyedik K+F központja létesül Budapesten.
Zalaegerszegi Tudományos és Technológiai Park
Az év ipari parkja a Zalaegerszegi Tudományos és Technológiai Park, amely az országban elsőként nyerte el Tudományos és Technológiai Park címet, és ahol az épülő járműipari tesztpálya is helyet kap. Utóbbit 40 milliárd forintból fejlesztik, amely az elektromos és önvezető járművek tesztelésére alkalmas komplexum. Az építkezés első üteme idén tavasszal zárul le, és már zajlik egy műhelyeknek helyet adó, 2000 négyzetméteres technikai épület kivitelezése is.
A közelben fog megépülni az intermodális, kikötői és vasúti kapcsolattal rendelkező konténer terminál, amely kiváló perspektívát nyújt a parknak. A Zalaszentivánnal szomszédos területén, közvetlenül a szlovén-magyar vasút elágazásánál, állami beruházásban valósul meg a terminál. A koperi nemzetközi kikötőhöz vezető vasútvonal, a közeli sármelléki nemzetközi repülőtér, valamint az azt is érintő leendő R76-os gyorsforgalmi út együtt olyan ideális helyszínt teremt, amely az Adriai-tengertől vasúton érkező áruknak lehet az első elosztási helye.
Pata József Gépipari Kft.
Az év magyar beszállítója a Pata József Gépipari Kft. A fajszi cég a Suzuki egyik legnagyobb hazai partnere az esztergomi gyár 1992-es indulása óta. Az egykori családi vállalkozás már több mint 26 ezer négyzetméteren, több mint száz embert foglalkoztat. 150 féle préselt, hegesztett, felületkezelt alkatrészt gyártanak az autóipar számára, a Suzuki mellett az Opel és a Ford részére is szállítanak.
Audi Hungaria Zrt.
Az elmúlt 25 év beruházója különdíjat az Audi Hungaria Zrt. kapta. A vállalat 1993-as alapítása óta az Audi több mint 8 milliárd eurót meghaladó beruházásával Magyarország legnagyobb külföldi beruházójává, legnagyobb gyártó vállalatává és az egyik legnagyobb exportőrévé, a magyar beszállítói piac kiemelkedő integrátorává fejlődött. A világ legnagyobb autóipari motorgyáráház kapcsolódva szinte folyamatosan érkeznek a fejlesztési hírek.
Nem csak hatalmas logisztikai és raktárbázissal rendelkezik a vállalat, hanem nemrég bejelentették, hogy 6 milliárd forintból új kutatás-fejlesztési központot is létrehoznak Győrben, ami a 25. évforduló méltó megünneplése. Az e-motorok és új generációs belső égésű erőforrások kutatásával, fejlesztésével foglalkozó létesítményben harminc új fejlesztőmérnök kap állást. Ma már 12 ezer 300-nál magasabb a munkatársak száma, akik tavaly – ötmillió négyzetméteren – 1 millió 965 ezer 156 erőforrást és 105 ezer 491 autót állítottak elő.