Megveszi az OTP a MOM Parkot?

Ha a GVH rábólint az ügyletre, akkor az alap közel 18 ezer négyzetméternyi irodaterületet, több mint 30 ezer négyzetméternyi elég jól kiadható üzlethelyiséget szerez. A bevásárlóközpont eddig közvetve egy holland és egy osztrák székhelyű cég mellett az egyik leggazdagabb magyar üzletemberhez, a Wallis csoportot is kézben tartó Veres Tibor tulajdonában volt, írja a 24.hu.
A vételárat a felek nem árulták el, de szinte biztosan 10 milliárdos ügyletről van szó. A bevásárlóközpontot eddig üzemeltető cég tavaly év végén 19,3 milliárd forintnyi ingatlanvagyonnal rendelkezett. A pláza egyébként elég szép bevételt termel, a cég tavaly szinte pontosan 4,7 milliárd forintnyi forgalmat ért el, egy hajszállal még többet is, mint 2016-ban.
Az OTP ingatlanalapja az elmúlt időszakban elég aktívan vásárolta a forgalmas helyen lévő fővárosi ingatlanokat, különösen az irodákat. Tavaly októberben a Váci úti, négy toronyból álló BSR irodaházat vették meg, szinte pontosan egy éve pedig a West End Business Centert. Utóbbi esetében az eladók ugyanazok voltak, mint most.




