Szállj harcba Az Év Közösségi Tere címért!
Az Év Közösségi Tere kategóriát tavaly vezettük be, amellyel célunk, hogy ne csak a hagyományos értelemben vett irodákat értékeljünk, hanem minden olyan helyiséget, ami munkavégzésre ad lehetőséget. Olyan innovatív és inspiratív tereket szeretnénk bevonni a versenybe, ahol az emberek szívesen dolgoznak az irodaházakon kívül is. Lehet kávézó, lounge vagy közösségi iroda, lehet bármilyen helyiség, ami kapcsolatépítés és közösségformálás szempontjából kiemelkedő. Ezeket a helyszíneket több szempont szerint értékeljük, például milyen jellegű közösségi programokra van lehetőség, vagy milyen egyéb szolgáltatásokat kínál a hely.
A tavalyi élvben összesen 35 nevezés érkezett a kategóriában, de végül az abszolút győztes az Agora Park Showroom lett, a különdíjat pedig a Magvető Café vihette haza.
A verseny több hónapig tart, amelynek a végén szavazással dől el, kik nyerték el a legjobbaknak járó díjakat. A végleges döntést egy független, ingatlanpiaci szakemberekből álló szakmai zsűri hozza meg. A verseny végkimenetelébe a szakmai zsűrin kívül a közönségnek, így az adott cégen belül dolgozóknak is van beleszólásuk, a szavazók véleménye összesen 10%-át teszi ki a végleges szavazatoknak (tehát 90%-ban a zsűri, 10%-ban a közönség dönt).
A IX. Az Év Irodája versenyre november 30-ig lehet nevezni, majd ezt követően, december 1-jén indul a közönségszavazás, ami egészen január 15-ig tart majd. A nyertesek kilétét 2019. február 20-án, az Akvárium Klubban fedjük fel a nagyközönség előtt az OfficeUP rendezvény záróeseményeként.
A versenyre rövid bemutatkozóanyagok és fényképek feltöltésével ITT lehet nevezni.
Még több irodadizájnra vágysz? Látogass el Instagram oldalunkra!