Megkerülhetetlen a dolgok internete a vállalatok szerint
A kutatás során a távközlési szolgáltató 1758 vállalkozás adatait gyűjtötte össze világszerte. Az IoT-ot használó vállalkozások 74 százaléka szerint a kimaradó versenytársak öt éven belül lemaradnak. A felmérés szerint az IoT mérettől és ágazattól függetlenül hatással van a vállalkozásokra. A technológiát alkalmazó cégek 60 százaléka egyetért abban, hogy az IoT vagy már teljesen felbomlasztotta az iparágát, vagy ha még nem, akkor ez az elkövetkező 5 évben be fog következni. A cégek 84 százaléka az IoT iránti bizalom erősödéséről számol be, és 83 százalékuk a felhasználásának bővítését tervezi, hogy minden előnyét ki tudja használni. Az alkalmazók 76 százaléka szerint az IoT létfontosságú, 8 százalékuk állítja, hogy teljes üzletmenetük ettől függ.
Stefano Gastaut, a Vodafone Business IoT területért felelős igazgatója a közleményben elmondta: az egyre inkább digitalizált világban az IoT központi szerepet játszik az üzleti sikerben, hiszen az alkalmazók 72 százaléka szerint a digitális átalakulás lehetetlen nélküle. Az új, 5G hálózati technológia tovább fogja növelni az IoT teljesítményét. Az alkalmazók több mint fele tervezi az 5G használatát, amely nagyobb adatátviteli sebességet, megbízhatóságot, és nullához közeli késleltetést fog kínálni.
Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese a felmérésről elmondta: az eredményekből jól látszik, hogy a vállalkozások évről évre növelik befektetéseiket az IoT-be, és fejlettebb megoldásokat alkalmaznak. A Vodafone Magyarországon is kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre: továbbra is vezető pozícióban van az IoT kapcsolatok számát tekintve, az IDC kutatása alapján az összes M2M SIM-kártya 39 százalékát 2018-ban a Vodafone biztosította.
Magyarországon a Vodafone IoT összeköttetései megtalálhatók például a pénztárgépekben, a PoS-terminálokban, az ATM-ekben, a tömegközlekedési eszközökben és információs rendszerekben, használják energiamenedzsmentre és megelőző karbantartásra, valamint támogatják számos nagy logisztikai, biztonságtechnikai, és más vállalat hatékony működését.
Fotó: zhu difeng / shutterstock.com