Íme, a hatodik generáció, az „R”
Legalábbis eddig. A járvány okozta korlátozások globálisan hatottak a munkaerőpiacra és korosztálytól függetlenül hasonló kihívások elé állították a dolgozókat. Korábban nem volt még példa arra, hogy pár hét leforgása alatt kellett alkalmazkodnunk egy mindenkit érintő helyzetre.
A körülményekre adott hasonló reakció alapján pedig megjelent egy új réteg, az R generáció.
Ők azok, akik a megváltozott helyzetben rövid idő alatt alkalmazkodtak, elengedték a megszokott rendszerüket és új prioritások szerint egy teljesen új szabályrendszert alakítottak ki, amihez új készségeket fejlesztett ki. Gyorsan megtalálták azokat a módszereket, amelyekkel hatékonyan működhetnek az új közegben. Hozzászoktak a rugalmas, önálló munkavégzéshez, és a bizonytalanságot is jobban tűrik.
Az R generációt tehát nem a születési ideje alapján, hanem az új helyzetre adott reakciója alapján határozhatjuk meg.
Képviselői bár gyorsan alkalmazkodtak, hosszú távra terveznek, hiszen arra számítanak, hogy a jelenlegi kihívások megoldása után a munka terén bevezetett változások továbbra is életben maradnak majd. A biztonságuk fenntartása érdekében azonban legalább egy olyan új készséget kifejlesztettek a karantén alatt, amivel szükség esetén több lábon állhatnak és új szerepben is kipróbálhatják magukat.
Emellett kimondottan élvezik a korlátozások és a technológia nyújtotta lehetőségeket, azaz a hirtelen széles körben elfogadott távmunka bevezetését, ami minden korábbinál rugalmasabb munkavégzést eredményezett. A négy fal közé zárva persze ez is új kérdések elé állította a családjukkal egy fedél alatt élőket, az R generáció képviselői azonban megtalálták a módját, hogy ezzel együtt hatékonyan működtessék a rendszert.
A munkáltatók tehát egy egészen új munkavállalói réteggel találkoznak a járvány után, akik nem csak megnövekedett eszköztárral, hanem ezzel párhuzamosan új igényekkel érkeznek majd vissza.
Az egyik ilyen igény, hogy szeretnék tesztelni a frissen megszerzett képességeiket, ezért új lehetőségeket keresnek majd. A megtartásuk érdekében fontos, hogy a munkáltatók lehetőséget teremtsenek új feladatkörök kipróbálására.
Az elmúlt hónapokban reflektorfénybe került a vírus előtt is sokakat foglalkoztató rugalmas és távolról végzett munka hatékonysága, amiről végre bebizonyították, hogy vannak olyan munkavállalók, akik esetén hatékonyabb, mintha az irodában ülnének. Ők teszik ki az R generációt.
A megváltozott helyzetben továbbá megtapasztaltuk a vezetők megértő oldalát is, ami pillanatok alatt elvárássá alakult, ez pedig megköveteli a vezetői készségek, valamint a vállalati kultúra fejlődését.ű
Ezek a változások egy új időszámítás kezdetét hozták el a munka világában is, és pár hónap alatt elmosták a korábban meghatározott öt generáció közti különbségeket.