Lehet fényes a suszter cipője! Less be egy igazán kreatív irodába!

Vegyünk egy brandinggel és kommunikációs dizájnnal foglalkozó fiatal, kreatív csapatot, akik jól megközelíthető irodát keresnek.

A Graphasel Design Studio grafikus, formatervező és brand szakértő munkatársai számára nem csak a központi lokáció, de a tökéletes tervezői környezet kialakítása is legalább ugyanannyira fontos volt. Az eredmény érdekében választásuk a Széll Kálmán térre esett, ahol két lakást összenyitva, több fal kibontásával hozták létre a 3,5 méter belmagasságú új irodát. A tágas és rendkívül fényes, 90 négyzetmérteres tervezői tér könnyen szeparálható könyvespolcokkal és az egyedi üveg térelválasztóval, melynek köszönhetően leválasztott állapotban is fényárban úsznak a munkaállomások. Az esti megvilágításról pedig egy függesztett sínrendszer gondoskodik.

Az új főhadiszálláson kialakítottak egy elvonulásra, tárgyalásra, prezentációra vagy workshopok megtartására alkalmas helyiséget, amiben többek között az az autentikus bár is helyet kapott, ahol a cég által tervezett ital csomagolások bemutatására is alkalmuk nyílik.

Mivel a munkatársak szeretnek együtt főzni, létrehoztak egy nagy konyhát is, melyben a legkorszerűbb eszközök segítségével mutathatják be kedvenc receptjeiket.

Természetesen a sportos kollégákról sem feledkeztek meg, ezért a biciklivel érkezők számára zuhanyzó, sőt a higiéniai szempontok miatt egy kézmosó helyiséget is kialakítottak.

A csapat amellett, hogy megőrizte az épület klasszikus értékeit, a saját igényeit minden szempontból kielégítő, multifunkciós munkaterületeket és közösségi tereket alakított ki. Büszkék lehetnek, hiszen az eredmény külső szemmel is önmagáért beszél. Nem csodáljuk, hogy a munkaidőlejártával is szívesen maradnak egy italra beszélgetni.

Ha megnéznétek az irodáról készült többi képet is, ITT megtehetitek.