Nézd meg a Morgan Hitel és Faktor Zrt. új irodáját

A Rákóczi tér közelében egy közel két évtizede üresen álló ingatlant vásárolták meg, és alakították ki az új székhelyüket. A cég tevékenységéből adódóan fontos volt az ügyfelek fogadására alkalmas terek kialakítása és a központi lokáció is.
A LASZLI ADRIENN Interior gondoskodott róla, hogy az átrium tetőablakán beáramló természetes fény az irodákba is eljusson, ahova egyébként ablak hiányában csak mesterséges megvilágítás jutott volna. Ezzel biztosították a munkavállalók komfortérzetét, amit a színek és a növények tovább fokoznak.
Az iroda kedvencei a bejárat melletti ovális burkolatú akváriumba telepített halak, akikről hétvégén is gondoskodnak az itt dolgozók.
Az alagsorban kapott helyet a konyha, illetve a csocsóasztal, illetve egy zuhanyzó, ami a biciklivel vagy rollerrel érkező kollégák felfrissülését szolgálja.
Az elkészült iroda láttán a munkatársak így nyilatkoztak:
“Nagyon jó helyen van a kávégép, ugyanis én kilátok a lécek mögül az ügyfelekre, ők viszont nem vesznek észre engem.” – Lukács, pénzügyi munkatárs
“Szeretem a lépcsőnk feletti óriás plakátot Budapestről, mindig emlékeztet arra, hogy a város vérkeringésében dolgozunk.” – Zoltán, stratégiai tanácsadó
“Féltem, hogy a korábbi meleg színű irodához képest lehetetlen lesz megszokni a szürkés világot, de a kiegészítőknek hála most is ugyanolyan otthonosan érzem magam.” Timi, titkársági munkatárs
Ha megnéznéd a fotókat, IDE kattintva megteheted.