Urbán oázis a Rákóczi téri dzsungel szomszédságában – mutatjuk a megújult Loffice irodát
Amikor belépsz a Lofficeba, egyszerre utazol a múltba és a jövőbe, a kronológia kedvéért azonban kezdjük az előbbivel.
A Rákóczi tér környékén tapasztalt rehabilitáció egyik leglátványosabb épülete ugyanis az egykori vöröslámpás negyedből nőtt ki, a helyzet szépségét pedig mi hangsúlyozhatná jobban, hogy mindezt egy elképesztő női energiával átszőtt kezdeményezés eredményeként tette.
A nyolcadik kerület ékköve már messziről büszkén hirdeti a Salétrom utca patinás épületei között, hogy a vásárcsarnok szomszédságában is elkezdődött a jövő. A Loffice Budapest alapítói a hazai coworking piac meghatározó személyiségei, hiszen 2009 óta töretlenül reflektálnak a bérlők igényeire, ráadásul a több mint egy évtizedes tapasztalatukkal az új irodában még tovább fejlesztették a szolgáltatásukat.
Ezúttal egy olyan komplex teret alakítottak ki, ahol a rugalmas konstrukcióra vágyók minden igényt kielégítő helyszínre találhatnak, akár közösségi irodára, szolgáltatott stúdió irodára vagy egy saját, dedikált, tartós bérletre kínált munkaterületre vágynak. A Loffice HQ-ban ugyanis mindez megtalálható, ráadásul három napfényes tárgyaló, teakonyha, étkező, hatalmas rendezvénytér, hangulatos kert és csodálatos tetőterasz is várja az inspiráló munkakörnyezetre éhezőket.
A tervezés egy igazán színes összetételű csapat keze munkáját dicséri. A kreatív belsőépítészeti koncepciót Ulrike Rein álmodta meg, melyet Paládi-Kovács Ádám építészeti megoldásai foglalnak keretbe, Willem van de Ven holland grafikusművész és Esterházy Marcell képzőművész pedig egy igazán extravagáns homlokzattal koronázták meg mindezt. A projekt motorjaként a magyar közösségi iroda kultúra úttörői, Klementz Kata és Klementz Panni hívták életre a nemzetközi szinten is kiemelkedő végeredményt.
A folyamat több ponton is fejtörés elé állította a kollektívát, de a kihívások végül új funkciókat eredményeztek.
A kerületi szabályozások hívták életre például a coliving rendszert, ami egy külföldről érkező, pár hónapot Budapesten tartózkodó dolgozó számára tökéletes megoldást jelent az ittléte idejére, ugyanakkor a praktikum kedvéért a lakásként működő terek viszonylag kis átalakítás után irodaként is használhatók.
Szintén kihívást jelentett, hogy a hét szintes Loffice nyugati fekvésű, utcafronti oldalával szemben a Budapest Józsefvárosi Református Egyházközösség földszint plusz egy emelet magas épülete áll. Ez azt jelenti, hogy az üveg felületekben bővelkedő, mintegy 150 négyzetméteres homlokzatot semmi nem árnyékolja. A tervezők hosszas egyeztetés után döntöttek a lakások számára intimitást nyújtó, mégis rengeteg fényt beeresztő árnyékoló fémlepel mellett, ami rendkívül jól funkcionál hőszigetelőként, és a lézerrel kimart mintázatával grafikusan meséli el az épület életét az utcán sétálók számára.
Willem van de Ven és Esterházy Marcell izgalmas mintái egyszerre kölcsönöznek modern megjelenést az épületnek, ugyanakkor visszautalnak a 19. századi bérlakásokban megjelenő társművészeti alkotásokra, melyek a képzőművészeti mivoltukból adódóan többlettartalommal ruházták fel viselőjüket.
A Loffice belső terei sem hiányolják a kortárs formatervezési és művészeti alkotásokat, melyek hűen illusztrálják a ház gondolatiságát, és a letisztult környezetnek köszönhetően kellően hangsúlyos szerephez jutnak, ami igazi kuriózumként hat a város ezen szegletében.
Az iroda a vizuális élmény mellett dinamikusan reagál a 21. század igényeire, hiszen nem csupán helyszínt, hanem infrastruktúrát is biztosít a bérlők számra, amire a 2020-as év átrendeződő irodapiaci szokásait tekintve minden eddiginél nagyobb szükség van.
A minimalizált ökológiai lábnyommal működő, okos épület ugyanis nem csak szabadúszók, expat dolgozók, kreatív csapatok, startupok és kulturális kezdeményezések számára nyújt otthont, hanem olyan kis- és középvállalkozások számára is, akik rugalmas bérleti feltételeket és teljeskörű irodai szolgáltatást keresnek.
A Loffice a co-modellek teljes skáláját lefedi, ráadásul a coworking, a coliving, a coworkid és a coclubbing lehetőségek közül minden bérlő flexibilis bérleti konstrukcióban választhatja ki a számára szükséges funkciókat, és a rövid-, közép és hosszú távra leköthető irodaterek mellett a szolgáltatások hosszú sora szolgálja a kényelmet.
Az új épület használat arányos, azaz költséghatékony és fenntartható módon nyújt lehetőséget az irodai lét és az otthoni munkavégzés kombinációjára, ami igazi telitalálatot jelent a hibrid megoldásra vágyók számára.
Nem érdemes kihagyni a további képeket, és ha tetszenek, szavazhatsz is, hiszen a Loffice HQ versenybe szállt a 2020-as Az Év Ingatlanfejlesztése, Az Év Irodája, Az Év Közösségi tere, valamint Az Office Branding Különdíj címért is.
A Te szavazatod is számít!