Gyógyszertárból közösségi tér, de nem akármilyen!

Az évek óta üresen álló Albertfalva utcai Borostyán Gyógyszertárra a Salva Vital Alapítvány lelt rá, majd egy olyan alkotó és közösségi teret alakított ki, ahol fogyatékkal élő emberek képzését és foglalkoztatását biztosítja.
Az eredetileg leromlott állapotú vasbeton épületből alacsony költségvetés mellett, önkéntesek bevonásával hívták életre a Szeglet Közösségi Teret, ahol egy vegán zöldségfeldolgozó üzem és látványkonyha, egy textilműhely, egy hulladék anyagok újrahasznosításával foglalkozó barkácsműhely és egy fotóstúdió is helyet kapott.
A kialakítás a racionális és funkcionális elvén valósult meg. Kiemelten fontos volt, hogy az épület mindenki által egyformán jól használható legyen, akár fogyatékkal élőkről, idősekről vagy kisgyerekkel, babakocsival érkezőkről legyen szó. A mosdóktól a nyílászárókon, kapaszkodókon, vezetősávokon át a piktogramok méretéig, a kontrasztos színhasználatig minden négyzetméter akadálymentes és átgondolt.
A térben szorosan összekapcsolódnak a műhelyek és a közösségi terek. A ház központja a színes vendégtérrel egybekötött kávézó, ahol a dolgozók, a workshopokra érkezők vagy akár az utcáról betérők is feltöltődhetnek. Az épület szigorú adottságait vidám festésekkel, bútorokkal és növényekkel ellensúlyozták, ami összességében rendkívül barátságos képet fest.
Az alkotóház gazdasági fenntarthatósága szempontjából fontos, hogy a középen elhelyezkedő, felülvilágító, sőt mobilfallal kettéosztharó rendezvényterem bérbeadásra is alkalmas.
Remek példa arra, hogy kevés anyagi forrásból, ugyanakkor annál több elhivatottságból és szeretetből milyen fantasztikus eredményt lehet elérni!
Ha megnéznéd a többi képet is, KATTINTS IDE!