Új elektromos töltőállomást adtak át

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára szerint több nyugat-európai országban az állam segíti az elektromos autók vásárlóit, és további támogatást ad azoknak, akik a járművet zöld árammal töltik. A készülő Jedlik Ányos program szerint, amelynek lényege, hogy az ország felkészüljön a közlekedés technikai innovációjára, így az elektromobilitásra is, ki kell dolgozni az elektromos […]

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára szerint több nyugat-európai országban az állam segíti az elektromos autók vásárlóit, és további támogatást ad azoknak, akik a járművet zöld árammal töltik.

A készülő Jedlik Ányos program szerint, amelynek lényege, hogy az ország felkészüljön a közlekedés technikai innovációjára, így az elektromobilitásra is, ki kell dolgozni az elektromos autók támogatásának rendszerét, továbbá a kormány szövetséget köt az e területen tevékenykedő cégekkel – ezt már Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára mondta az MTI szerint.

A magánszemélyek eddig is ingyen használhatták az Elmű-Émász töltőoszlopokat, és ez így lesz az év végéig – mondta el az áramcég jelen lévő tisztségviselője, kiegészítve azzal, hogy jelenleg 20 nyilvános töltőjük üzemel Budapesten, 14 további pedig bevásárlóközpontokban, illetve garázsokban található. A most átadott oszlop az Európai Unió Green eMotion projektjének keretében létesített újabb tíz nyilvános töltőállomás egyike.

SOCIAL BOX