Kőkemény rockzenekar dübörög a munkahelyükön
Az indianapolisi PERQ marketinggel foglalkozik alapvetően, és éppen mostanában látták elérkezettnek az időt, hogy újrafazonírozzák munkahelyüket. Sikerült nekik! Természetesen a bűvös szavak ezúttal is: együttműködés, kreativitás és energia. A hatalmas épületben nagy dolgokat lehetett megvalósítani, így például az elszórtan elhelyezkedő 13 tárgyalót, meeting szobát könnyen meg lehet közelíteni a rollerek segítségével, amelyekből külön gépjármű-park áll a dolgozók rendelkezésére. Aztán van itt persze profi konditerem, könyvtárszoba a fókuszmunkára és a lazulásra (persze fali grafika csupán), valamint a nagyteres irodában egy hatalmas poszteren játszik a rockzenekar, hogy energiát, lendületet és frissességet adjon a dolgozóknak egész nap.
A falakat egyébként is számtalan installáció díszíti, amelyek igen merész témákat ábrázolnak, de meghökkenni sincs idő, mert itt ez a tempó a természetes. És persze mindenhol írható falak veszik körbe a munkatársakat, amelyek a kreatív ötleteket hirdethetik az örökkévalóságig. Játékból sincs hiány: pingpong, jéghoki és darts. A bárban pedig azok is helyet foglalhatnak, akik asztaluktól távol akarnak koncentrálni a munkájukra. Egy mulatságos, nagyvonalú, életigenlő és igazán kreatív munkahelyről beszélhetünk, ahol csakúgy forrnak a gondolatok és pörög az adrenalin.
Képek: Paul D’Andrea