Járműipari kutatóközpont lesz Győrben

Azonnal elkezdődik a Járműtechnológiai Kutatások Kiválósági Központjának (J3K) kialakítása, és ebbe “egyenlő arányban szállnak be a felek”. A J3K kialakításának költségeiről szólva annyit mondott el, az “jelentős összeg, amely jelentős kutatásokat tesz lehetővé”, a kiadásokban pedig egyenlő arányban szállnak be a résztvevő felek. Lovász László hangsúlyozta: a legfejlettebb államokban is hosszú, rögös út vezet az […]

Azonnal elkezdődik a Járműtechnológiai Kutatások Kiválósági Központjának (J3K) kialakítása, és ebbe “egyenlő arányban szállnak be a felek”. A J3K kialakításának költségeiről szólva annyit mondott el, az “jelentős összeg, amely jelentős kutatásokat tesz lehetővé”, a kiadásokban pedig egyenlő arányban szállnak be a résztvevő felek.

Lovász László hangsúlyozta: a legfejlettebb államokban is hosszú, rögös út vezet az alapkutatásoktól az innovációig, s ha fel akarunk zárkózni, meg kell könnyíteni az előrehaladást. Megemlítette: az alapkutatásokban dolgozóknak világpiaci versenyben kell helytállniuk, s vétek volna nem kihasználni azok tudását, akik erre képesek.

Hagyományaink vannak és a jövőt fogjuk alakítani – jegyezte meg az eseményen Thomas Faustmann, utalva arra, hogy nem csupán a járműipar, de az egész társadalom hatalmas változások előtt áll. A globalizáció világában pedig mindennél fontosabb a gyors tudástranszfer. Földesi Péter, az SZE rektora elmondta,  a kutatóközpont az egyetem már meglévő erőforrásainak jobb kihasználásában is szerepet kap, így viszonylag kevés pénzből nemzetközi eredményeket érhet el. 

SOCIAL BOX