Workspace Design Show – Hogyan tervezzünk jobb munkahelyeket? – II. rész

A november elején megrendezett londoni Workspace Design Show keretében munkaterület tervező szakemberek beszélgettek a coworking terek tökéletesítésének lehetőségeiről.

Cikkünk első felében már megosztottunk néhány gondolatot az elhangzottakból, most pedig folytatjuk az összefoglalót.

Különféle tevékenységekhez szükséges teret biztosítani
Gondoskodni kell arról, hogy legyen hely a zoomhoz, a megbeszélésekhez és a koncentrált munkához is. Az emberek be akarnak menni az irodába és meg akarnak győződni arról, hogy bármit terveznek aznapra, megfelelő helyük van erre.

Az üzemeltetőknek el kell felejteniük az arculati kézikönyveket
Ezek ugyanis korlátozhatják a kreativitást. Az azonban fontos, hogy a tervezőkkel együtt gondolkozzanak és támogassák egymást a tapasztalataikkal, hiszen az üzemeltetők ismerik a bérlői igényeket és a trendekre vonatkozó adatokat, amiket a tervezők kreativitással tölthetnek meg.

A cégek jól felszerelt tereket keresnek
Az olyan szolgáltatások, mint a meditációs szobák, szülői terek, edzőtermek, kávézók, azaz az olyan kiegészítők, amikhez a munkavállalók nem férnek hozzá az otthonukban, visszacsábítják őket az irodába. A design azonban egyre inkább az otthonosságra törekszik. Ebből adódóan a kényelem kulcsfontosságú.

Ez nem a bocsánatkérések ideje, hanem a fejlődésé, hogy olyan tereket hozzunk létre, amelyek vonzzák az embereket.

Tisztában kell lennünk a bérlők igényeivel és tisztelnünk kell azokat, ugyanakkor kövessük a fenntartható trendeket, alkalmazzunk időtálló megoldásokat és formákat.

Forrás: allwork.space