Ezek Budapest kedvenc irodaházai
Roosevelt irodaház – 2016
Az Év Irodaháza Bérlői díj győztese 2016-ban a Roosevelt irodaház lett, amely a Lánchíd pesti hídfője közelében található, verhetetlen panorámával. A 29 ezer m2-es épület hosszú múltra tekint vissza, hiszen még 1980-ban épült. Azonban versenyképességét folyamatosan megőrizte köszönhetően a megújítási projekteknek. 2006-ban került sor az irodaház strukturális megújítására, amikor szinte teljesen újjászületett. Majd tíz év múlva, azaz tavaly ismét jelentős átalakítási munkálatok zajlottak az ingatlanban: a belsőépítészet és a kivitelezés a DVM group érdeme. A GLL Real Estate Partners tulajdonában álló épület teljes fogadó terét megújították az új recepcióval és a lobbyval együtt, és egy új konferenciaközpontot is átadtak. Tavaly nyáron egy nyitott tárgyalót helyeztek el a Duna-parton, illetve a bérlők egy különleges program keretében több mint 70 környező étteremben, kávézóban, és üzletben kapnak kedvezményeket.

Váci Corner – 2015
A Váci Corner Offices a HB Reavis szlovákiai ingatlanfejlesztő első hazai beruházása, amelyet Szász László, Ybl-díjas építész tervezett. A Váci úton 2014-ben adták át a 20 ezer m2-es irodaházat, amely a zöld szempontokat maximálisan figyelembe vette. 2015-ben nyerték el Az Év Irodaháza Bérlői díjat. A BREEAM minősítésű ingatlanban természetesen megtalálhatóak a bicikli- és motortárolók, a zuhanyzók, illetve egy 1700 m2-es belső pihenőkert szolgálja az irodisták rekreációs igényeit, egy kis oázist kínálva a Váci út forgalmától védett helyen. A bérlők környezetbarát megoldások széles körét élvezhetik: többek között összegyűjtik és újrahasznosítják az esővizet, valamint elektromos autótöltő állomásokat is kialakítottak. Nem véletlenül az épület csaknem egy év alatt teljesen megtelt.

Bank Center – 2014
A Bank Center, a budapesti irodapiac egyik szimbolikus épülete nyerte el 2014-ben Az Év Irodaháza Közönségdíjat. 1996-os átadása jelzi a hazai kereskedelmi ingatlanfejlesztések felfutását és világszínvonalra emelkedését. A Finta József által tervezett, 52 ezer m2-es épület azóta is őrzi népszerűségét, köszönhetően a Szabadság tér melletti lokációjának, valamint impozáns külső és belső tereinek. Az ingatlan négy tornyot foglal magában, ahol 32 ezer m2-nyi iroda áll a bérlők rendelkezésére. A presztízsértékű ingatlan tulajdonosai a Generali és az Allianz. Az épületben az igényeknek megfelelően zajlanak felújítások, így például 2011-ben egy hatalmas közös recepciót és lobbyt alakította ki, látványosan összekötve a négy tornyot, a lifteket is átépítették, plusz kibővítették a fitneszközpontot. A következő korszerűsítési hullám 2013-ban történt, amikor a teljes gépészet megújult. A felújítás révén az ingatlan 15-20 százalék energia-megtakarítást ért el.

Blue Cube – 2013
Az Év Irodaháza Közönségdíjat a Blue Cube nyerte el, amely a Váci úton helyezkedik el. A díj annak elismerése, hogy a 10 ezer m2-es épület teljesen megújult, így az új bérlői igényeknek is maximálisan megfelel. Az eredetileg 2002-ben épült irodaház két hangulatos belső kertet, teraszkapcsolatos éttermet, konferenciatermet és fitnesz stúdiót kínál az irodistáknak. Az új gépészettel együtt megújították az épületirányítási rendszert is, hatékonyabb irodaterek jöttek létre, valamint a homlokzat és a közös területek felfrissítésével új dizájnt kapott az épület. A sikeres újrapozícionálás megkoronázásaként az irodaház BREEAM In-Use Very Good minősítést szerzett mind Asset, mind pedig Building Management kategóriákban.

Corvin Offices – 2011
A Futureal Corvin Sétány városmegújítási projektje keretében lakóházak, kiskereskedelmi egységek, bevásárlóközpont és számos irodaház is épül. Az első két fejlesztési ütemben összesen 43 ezer m2-nyi irodát adtak át (Corvin One, Corvin Crystal Tower, Corvin Garantiqa Tower, Corvin Garantiqa Tower, Corvin Panoráma Tower). Az első ütem első fecskéje volt a Corvin One, amely még 2008-ban nyílt meg. Az új városnegyedről már rengeteg szó esett, most csak két díjat említünk meg: a Corvin Sétány elnyerte az International Property Award Best Mixed Use Development Europe díját, valamint a város- és ingatlanfejlesztési szakma Oscar-díjaként emlegetett Urban Land Institute Global Awards for Excellence díját. 2011-ben valójában az egész irodanegyed érdemelte ki Az Év Irodaháza Közönségdíjat.

Kövesse a realista.hu hírportált a Facebookon, Instagramon, Linkedinen.




