Elindul a 4-es metró

A főpolgármester budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be: a 4-es metrót a kormányfővel közösen, március 28-án, péntek reggel 9 órakor adják át az utazóközönségnek. Tarlós István közölte, március 22-én sikeren befejeződött a hatóság által felügyelt próbaüzem, és pénteken kezdődik meg az utasforgalmi próbaüzem. Elmondta, az engedélyezési eljárás “főszereplői” a próbaüzem tapasztalatait összegezve utasforgalmi próbaüzemre alkalmasnak nyilvánították a […]

A főpolgármester budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be: a 4-es metrót a kormányfővel közösen, március 28-án, péntek reggel 9 órakor adják át az utazóközönségnek. Tarlós István közölte, március 22-én sikeren befejeződött a hatóság által felügyelt próbaüzem, és pénteken kezdődik meg az utasforgalmi próbaüzem. Elmondta, az engedélyezési eljárás “főszereplői” a próbaüzem tapasztalatait összegezve utasforgalmi próbaüzemre alkalmasnak nyilvánították a rendszert. A legfontosabb engedélyek készülnek, ez az jelenti, hogy “a szabályszerű adminisztrációt végzik” – tette hozzá a főpolgármester.

Tarlós István azt mondta, hogy a pénteken kezdődő utasforgalmi próbaüzem ideje alatt is folytatódik a jogszabály szerinti hatósági felügyelet, a végleges használatbavételi engedély hat hónap “üzemszerű hibamentes működés után” adható ki. Megjegyezte, hogy ez nem valamiféle hiányosságot jelent, “ez így van a világon mindenütt”. A főpolgármester kijelentette, az általuk kitűzött egyetlen határidőre sikerült a feladattal megbirkózni.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója azt közölte, a Budapesti Közlekedési Központ igazgatótanácsa úgy döntött, hogy az utasok a 4-es metrót ingyenesen használhatják az átadási ünnepség napján és az azt követő két napon, azaz péntektől vasárnap üzemzárásig.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a főváros felhatalmazására hozott döntést azzal indokolták: “a fővárosnak elemi érdeke, hogy az új vonalat az utazóközönség minél hamarabb megismerje és használatba vegye”.

A 4-es metrót, amely Kelenföld vasútállomást köti össze a Baross téri Keleti pályaudvarral, nyolc év építés után adják át. A 7,4 kilométeres, tíz állomást magába foglaló első szakasz építése 2006-ban kezdődött el. A munkálatokat nehezítette, hogy a konzorciumvezető cég többször leállt a munkával többletkövetelések miatt. Az alagútépítés 2010 nyarán fejeződött be, ezt követően kezdődhetett meg az állomások belső beépítése, a vágányok és a biztosítóberendezés, az áramellátási rendszerek telepítése.

A metrószerelvényeket a francia Alstom cég szállítja, ezek külsőre megegyeznek a 2-es vonalon közlekedő Metropolis kocsikkal, de a 4-es metró teljesen automata vezérlésű. Az első időszakban azonban korábbi közlések szerint még vonatkísérő személyzet lesz a szerelvények vezetőállásaiban

SOCIAL BOX